Az állatorvosi felsőoktatás megindulásával (1787) Tolnay Sándor (1749-1818) latin nyelvű egyetemi tankönyvében 74 recipemintát közölt, amelyek részint a Taxa pharmaceutica Posoniensis (1745), részint az 1779-től Magyarországra is kiterjesztett érvényű Pharmacopoea Austriaca provincialis (1775) előírásainak megfelelően szolgálták a gyógyszer-ismerettan és gyógyszer-rendeléstan ismeretanyagának az állatorvoslásban való meghonosítását. A gyógyszer-ismerettanból és gyógyszer-rendeléstanból a gyógyszerhatástannal kiegészülve gyógyszertanná fejlődő önálló diszciplina oktatásának megindítása és az első magyar nyelvű önálló állatorvosi gyógyszertani tankönyv megírása az állatorvos-tudomány szakosodása megindulásának korához, különösen Galambos Márton működéséhez fűződik. 1871-ben megjelent tankönyve 407 oldal terjedelmű és két fő részre tagolódik. Az „általános részben” foglalkozik a gyógyszer fogalmával, a gyógyszerhatást befolyásoló tényezőkkel, a dózis helyes megválasztásával, az alkalmazás különféle módjaival, majd a recipeírás szabályaival. A „különös rész” előbb a szerves gyógyanyagokat ismerteti, majd a szervetleneket, s amennyire lehet, hatástani alapon csoportosítja azokat. A könyv 306 recipemintát közöl.
Galambos fiatalon bekövetkezett halála után két éven át Varga Ferenc, a sebészet professzora látta el helyettesként a gyógyszertan oktatását, majd Czakó Kálmán kórboncnok professzor lépett Galambos örökébe.
1892-ben jelent meg Rátz István kórboncnok professzor kiváló fordításában magyar nyelven E. Fröhner berlini állatorvos-professzornak 610 oldal terjedelmű híres és korábban már más nyelveken is kiadott, a legmagasabb tudományos igények kielégítésére képes állatorvosi gyógyszertana. Ez a könyv hosszú évtizedeken keresztül szolgálta sikerrel a magyar állatorvosképzést akkor is, amikor Hutyra reformtantervének megfelelően önálló tanszéket állítottak a farmakológia számára (1896), s annak élére Magyary-Kossa Gyulát nevezték ki professzornak.
Az újonnan kinevezett professzornak (hazánkban az állatorvosi gyógyszer- és méregtan első önálló tanszékvezetőjének) előbb intézetét kellett megszerveznie. A kórbonctantól csak nemrégiben különválasztott tanszék ekkor - egyelőre még a botanikát is magában foglalva - a m.kir. Állami Bakteriológiai Intézet számára a Rottenbiller utcai telepen 1891-ben felépített pavilon földszinti helyiségeit foglalta el. Terjeszkedésre akkor nyílott lehetőség, amikor a Bakteriológiai Intézet kiköltözött a Hungária körúti új épületbe (1899). Attól kezdve az egész épület a gyógyszertani tanszék (intézet) rendelkezésére állt.
1901-ben „Gyógyszerrendelés” címen 379 oldal terjedelmű, 115 ábrával és 357 vénymintával ellátott egyedülállóan kiváló tankönyvet adott ki, mely Németországban is megjelent és az állatorvostan-hallgatókon kívül az orvostanhallgatók is előszeretettel forgatták.
Magyary-Kossa professzor előadásai és bemutatói élményszámba mentek, műveltsége, tudása Európa-hírűvé tették. Az idős korára kivívott számtalan társadalmi elismerés és nemzetközi hírnév hozta megelégedettséget mégis megkeserítette 1934-ben az Állatorvosi Főiskola önállóságának a megszüntetése. Ez ugyanis azzal a következménnyel járt, hogy az egyetemi állatorvosi osztály számára csak 9 tanszék fenntartását engedélyezték. Magyary-Kossa ekkor 69 éves, a tanári kar doyenje volt, és az 1935/36-os tanévben már nyugalmazott tanárként, helyettes minőségben vezette intézetét, biztosítva annak fennmaradását. 1936-ban vált meg az egyetemtől, hogy hátralévő idejét teljes mértékben az orvostörténeti kutatómunkának szentelhesse.
Az oktatási teendők ellátásával az egyetemi tanács Hasskó Sándor adjunktust, egyetemi magántanárt bízta meg helyettes tanári minőségben (1936). Ebben az évben megjelentette 344 oldal terjedelmű állatorvosi gyógyszer- és méregtani tankönyvét, amely experimentális szemléletével, eredetiségével, fonetikus írásmódjával nem csekély feltűnést keltett, néhány szakmai tévedésével azonban kisebb vihart is kavart. Hasskó - kemoterápeutikai kutatásainak folytatása mellett - hozzákezdett az állatorvosi toxikológia műveléséhez is. Az állatok harcigázok okozta bántalmait és különösen a katonalovak harcgázvédelmét tanulmányozta. Vizsgálatainak eredményét 60 oldalas könyvben adta közre (1937). A következő évben 108 oldal terjedelmű recipegyűjteményt adott ki (1938), amelyet Ganslmayer Rudolf zágrábi egyetemi tanár horvát nyelvre lefordítva is megjelentetett.
1940-ben, az elárvult gyógyszertani tanszék vezetésével az egyetemi tanács, ugyancsak helyettes tanári minőségben, Kovács Jenő m.kir. fő-állatorvost bízta meg. Kovács Jenő professzor munkásságát a kiváló oktató-nevelő munka, a gazdag tudományos és szakmai-közéleti tevékenység jellemzi. Lendületes, választékos stílusban tartott, kémiai jellegű bemutatókkal és állatkísérletekkel is gazdagon színesített, magas színvonalú előadásai lekötötték hallgatói figyelmét. Mindezek Kovács professzort már fiatalon egyetemünk kiemelkedő előadójává tették. Kovács Jenő professzor gazdag tudományos munkássága hazánkban és külföldön egyaránt jól ismert. Kutatói tehetségére korán felfigyeltek, s addigi tudományos eredményeire tekintettel 1952-ben az állatorvos-tudományok doktorává minősítették. Több mint 90 tudományos közleménye jelent meg, amelyek a gyógyszertan és a méregtan széles területeit átfogják. Külön kiemelést érdemelnek azok a kutatások, amelyek a szopós malacok vashiány betegségének megelőzésével, a borjak és malacok coli-hasmenésének gyógykezelésével, továbbá új kemoterápiai szerek kifejlesztésével kapcsolatosak. Kovács professzor tevékeny irodalmi munkásságát két könyv is jelzi: gyógyszertani könyve három (1953, 1957, 1970), a „Formulae Normales Veterinariae” pedig két kiadásban (1969, 1973) jelent meg.
Kovács Jenő professzor nyugalomba vonulásakor (1979) a tanszék élére Simon Ferenc (1934) egyetemi docenst nevezték ki, aki 1982-től egyetemi tanárként vezette a tanszéket. Az intézetet tanerő, nyelvismeret, kutatási profil, műszerezettség, számítástechnika és küllem tekintetében nyugat-európai színvonalra fejlesztette. Létrehozta a farmakokinetikai-, az izotóp-, a biokémiai-, az elektrotoxikológiai- és a mikrobiológiai laboratóriumokat, több tantárgyat alapított, s ezek eredményeként az oktatási egység neve Gyógyszertani és Méregtani Tanszék lett. Irányításával főként az új kemoterápiai készítmények, a májvédőszerek, a hozamnövelők, a kokcidiózis elleni preparátumok, az immunstimulánsok, valamint a sertésdizentéria és a mycoplasmosis elleni gyógyszeres védekezés terén folytak kutatások. Széles körben foglalkozott a háziállatok mikroelem szükségletének és ellátásának lehetőségeivel. 11 könyv, illetve könyvrészlet, 20 egyetemi jegyzet, 5 kongresszusi kiadvány, 7 tanulmány, 80 tudományos és 12 ismeretterjesztő cikk megírásában vett részt, s 35 szabadalom kidolgozásában is közreműködött. Tantárgy alapító munkáit „Az állatorvosi toxikológia”, a „Radiotoxikológia alapjai” és az „Élelmiszerkémia és biokémia” című jegyzetek társszerzőkkel történő megírásával segítette. Állatorvos kandidátusok, toxikológus szakállatorvosok képzésében, továbbá gyógyszerészek, állatorvosok, élelmiszervegyészek állatgyógyászati ismereteinek fejlesztésében rendszeresen részt vett. Előadásokat tartott a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszerész Karán, s befolyása volt a gyógyszerésztudományi karokon az „Állatorvosi gyógyszerismerettan” című tantárgy bevezetésében. Nevéhez fűződik az „Állatorvosi Toxikológiai Vándorgyűlések”, és az „Állatorvos-gyógyszerész országos konferenciák” létrehozása és 4-4 alkalommal történő megszervezése. Mintegy 30 országban 40 előadást tartott német, spanyol, angol és orosz nyelven. Tanszékvezetői munkája mellett széleskörű hazai és nemzetközi szervező és tudományos tevékenységet is folytatott.
1991-től a tanszék vezetését Semjén Gábor tudományos főmunkatárs vette át megbízott tanszékvezetőként.
|