A 2007/7. szám tartalma




BAROMFI
Ivanics É., Bálint Á., Pálmai N., Márton L., Dán Á., Ursu K., Szeredi L., Deim Z., Rigó D., Tekes L., Zarka P., Nagy Eöné, Dobos-Kovács M., Glávits R.: A madárinfluenza erősen virulens (H5N1 altípusú) vírustörzse okozta megbetegedések hazai liba- és kacsaállományokban / 387

SZARVASMARHA
Könyves L., Jurkovich V., Tirián A., Tegzes Lné, Fébel H., Kutasi J., Brydl E.: Saccharomyces cerevisiae élesztőkultúrák biológiai hatásának összehasonlító vizsgálata tejhasznú tehenekben / 400

KISÁLLAT
Bánfi A., Fodor K., Maróti-Agóts Á., Diószegi Z.: A kutyák csípőízületi dysplasiája. 2. Klinikum, elbírálás, szűrés és megelőzés / 410
Neuber, A., Horvath, Ch.: Samponterápia az állatorvosi dermatológiában / 418
Raue, M., Johne, R., März, M., Raue, R., Müller, H.: Kutyák papillomavírus-fertőzései – áttekintés / 423

BAKTERIOLÓGIA
Imre A., Szmolka A., Olasz F., Nagy B.: Szerovarspecifikus plazmidok szerepe a Salmonella-törzsek virulenciájában / 428

JUBILEUM
Dr. Poth György 80. születésnapjára (Tóth J.) / 441

RENDEZVÉNY
16. Köves-napok (Hajdúszoboszló, 2007. május 3–4.) (Visnyei L.) / 442

ÁLLATORVOS-TÖRTÉNELEM
125 éve született Köves János, az immunizálás tudományának kimagasló fejlesztője (Kótai I.) / 443
Újabb állatorvos-történelmi emlékhelyünk, a Fejér megyei Kulcs község (Oberrecht K.) / 445

Ivanics É. – Bálint Á. – Pálmai N. – Márton L. Dán Á. – Ursu K. – Szeredi L. – Deim Z. – Rigó D. – Tekes L. – Zarka P. – Nagy Eöné – Dobos-Kovács M. – Glávits R.:
A MADÁRINFLUENZA ERŐSEN VIRULENS (H5N1 ALTÍPUSÚ) VÍRUSTÖRZSE OKOZTA MEGBETEGEDÉSEK HAZAI LIBA- ÉS KACSAÁLLOMÁNYOKBAN

A madárinfluenza erősen virulens (H5N1 altípusú) vírustörzse okozta megbetegedéseket a 2006. év második negyedében a Duna–Tisza közének déli részén, víziszárnyas-állományokkal sűrűn betelepített régióban 13 liba- és 15 kacsa- (11 pekingi és 4 mulard) állományban állapították meg. A libaállományok létszáma általában 1000 és 5000 között, a kacsaállományoké pedig 3000 és 30 000 között változott. Előfordultak azonban kis (30–100) létszámú állományok is, köztük egy olyan is, ahol tyúkok és gyöngytyúkok is megbetegedtek.
A fertőződött liba- és kacsaállományokban a naponkénti elhullások száma meredeken emelkedett. A betegség állományszintű lefolyásának megfigyelésére a hatósági intézkedés (kiirtás) miatt nem volt lehetőség. A megbetegedett állatokon bágyadtságot, étvágytalanságot, savós orrhurutot, könnyezést és idegrendszeri tüneteket (rendellenes fejtartást, fejremegést, fejoldaltartást, valamint láb és/vagy szárnybénulást) lehetett megfigyelni. Az állatokat, esetenként előzetes tünetek észlelése nélkül elhullva találták. Bőrelváltozások (cyanosis, oedema, vérzés, elhalás) a víziszárnyasokon nem mutatkoztak.
A kórbonctani és kórszövettani vizsgálatok során – mind a kacsa-, mind a libaállományok esetében, hasonló jelleggel és gyakorisággal, azonban a kacsákban enyhébb formában – az erősen virulens madárinfluenzavírus-törzsek hatására jellemző heveny-félheveny elváltozásokat (vérzéseket a különböző szövetekben, szervekben, főként a savóshártyákon, gócos elhalásokat a hasnyálmirigyben, a szívizomzatban, a májban és csaknem minden esetben lymphocytás agyvelőgyulladást) figyeltek meg. Immunhisztokémiai vizsgálattal a vírusantigént főként az elhullott libák agyvelejében mutatták ki. A kórokozó vírusrészecskéket elektronmikroszkóppal is megfigyelték.
A vírust embrionált SPF tyúktojásokban izolálták, azonosításukat pedig a H5 és H7 szubtípusra specifikus poliklonális savók igénybevételével hemagglutinációgátlási (HAG) próbával végezték. A H5 gént Tag Man PCR-rel határozták meg. Az N szubtípust az EU madárinfluenza referencialaboratóriumában (Avian Virology Laboratory, Veterinary Laboratories Agency, Weybridge, UK) azonosították.

Könyves L. – Jurkovich V. – Tirián A. – Tegzes Lné – Fébel H. – Kutasi J. – Brydl E.:
SACCHAROMYCES CEREVISIAE ÉLESZTŐKULTÚRÁK BIOLÓGIAI HATÁSÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA TEJHASZNÚ TEHENEKBEN

Négy, egymástól az adag mennyiségét és a készítmény élősejt-tartalmát tekintve különböző Saccharomyces cerevisiae élesztőkultúra (Sc) bendőfermentációjára, anyagforgalmára és tejtermelésre gyakorolt hatásait vizsgálták a biológiai hatások megismerése és az egyes készítmények között meglévő esetleges különbségek feltárása érdekében. 125 klinikailag egészséges, a laktáció korai szakaszában lévő holstein-fríz fajtájú tehén került tehénpáros módszerrel 5 csoportba (n=25–25). A kísérleti csoportok komponensekben és tápanyagtartalomban megegyező napi takarmányadagja Sc-készítménnyel a következők szerint egészült ki: K: kezeletlen kontroll, nem történt kiegészítés, A: 20 g (2,1x1010CFU/g) Sc; B: 5 g (1,7x1010CFU/g) Sc.; C: 5 g (2,5x1010CFU/g) Sc.; D: 10 g (4x107CFU/g) Sc. A kísérleti csoportokban a csoportátlagot reprezentáló 12–12 állatból az anyagforgalmi állapot és a bendőfermentáció vizsgálata céljából biológiai mintákat vettek. A 90 napos kísérleti időszak kezdetén, majd havonkénti rendszerességgel, összesen 4 alkalommal, a havi termelés-ellenőrzést megelőző napon vér-, vizelet- és bendőtartalom-mintákat vettek a reggeli etetést követő 3–5 órával. A vizsgálatok kiterjedtek az energiaforgalom, a fehérjeellátottság, a sav-bázis anyagcsere jellemzőire, valamint a bendőfolyadék illózsírsav-koncentrációjának meghatározására. A tejtermelési adatokat a havonkénti termelés-ellenőrzés segítségével ismerték meg.
Az első (alap-) mintavételkor a csoportok között nem volt szignifikáns különbség egyetlen vizsgált jellemző esetében sem. A vizsgálatok eredménye szerint a C és D csoportban szignifikánsan (P<0,001) nőtt a bendő folyadék pH-ja, az ecetsav moláris aránya és az ecetsav–propionsav arány. Ugyanebben a két csoportban szignifikánsan (P<0,001) csökkent a propionsav és vajsav moláris aránya és az összes illózsírsav koncentrációja. Az anyagforgalmi jellemzőkben nem volt különbség a csoportok között. A kezelt csoportokban szignifikánsan (P<0,01) nőtt a kondíciópontszám, míg a kontrollban nem változott. Valamennyi kezelt csoportban nőtt a tej fehérjetartalma a kezeletlen kontrollcsoporthoz képest (P<0,05). A 4% tejzsírtartalomra korrigált tejmennyiség (FCM) csak a D csoportban javult (P<0,01) kimutathatóan a kontrollhoz képest. A tej zsírtartalmát és szomatikus sejtszámát a kezelés nem befolyásolta.

Bánfi A. – Fodor K. – Maróti-Agóts Á. – Diószegi Z.:
KUTYÁK CSÍPŐÍZÜLETI DYSPLASIÁJA. 2. KLINIKUM, ELBÍRÁLÁS, SZŰRÉS ÉS MEGELŐZÉS

A cikk első részében a szerzők áttekintették a csípőízületi dysplasia (CSD) genetikai hátterét, a környezeti tényezők hatását, továbbá csípőízületi dysplasiával leginkább terhelt kutyafajták felnevelésének módját. A második részben ismertetik a CSD kórfejlődését, vizsgálatának menetét, a röntgenfelvételek készítését és kiértékelését, a CSD szűrését. A CSD öröklődő jellege miatt a megelőzés egyetlen lehetősége a következetes szelekció, a dysplasiás egyedeket továbbtenyészteni nem szabad. Kezelésükre gyógyszerek és műtéti eljárások vehetők igénybe.

Imre A. – Szmolka A. – Olasz F. – Nagy B.:
SZEROVARSPECIFIKUS PLAZMIDOK SZEREPE A SALMONELLA-TÖRZSEK VIRULENCIÁJÁBAN

A salmonellosis kórfejlődésének első lépéseiben (sejtinvázió, macrophagokban való túlélés) számos, a kromoszómán kódolt virulenciagén-csoport mellett az egyes szerovarokra jellemző plazmidok (szerovarspecifikus virulenciaplazmidok), ill. ezeken található virulenciagének is jelentős szerepet játszanak. A jelen munkában ezen virulenciaplazmidokról és génjeikről adunk áttekintést, az idevonatkozó irodalmi – elsősorban egérmodellekre alapozott – és saját adatok alapján.
Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy a rendszerint 50–90 kb nagyságú virulenciaplazmidok (és ezeken kódolt virulencia gének) csak bizonyos Salmonella szerovarokra jellemzőek (pl. S. Typhimurium, S. Enteritidis, S. Gallinarum, S. Dublin), míg más szerovarokban (S. Hadar, S. Infantis) lehetnek ugyan hasonló méretű plazmidok, de a jellemző virulenciagéneket nem hordozzák. A Salmonella virulenciaplazmidjainak közös jellemzője az spvRABCD géneket kódoló, ún. virulenciarégió jelenléte. Ezek az spv (Salmonella plasmid virulence) gének fontos szerepet játszhatnak a Salmonella-baktériumnak a parenchimás szervekben, valamint a reticuloendothelialis rendszerben való fennmaradásában és szaporodásában. Ezenkívül további virulenciához kapcsolódó géncsoport: a pef (plasmid encoded fimbriae) operon, amely a bélhámsejtekhez való bakteriális adhézióban és feltehetően a gazdaspecificitás kialakításában játszik szerepet, valamint az ún. szérumrezisztenciáért felelős rck (resistance to complement killing) gén is, amely egy külsőmembrán-fehérjét kódolva, ellenállóbbá teszi a baktériumot a gazda komplementrendszerével szemben. A virulenciaplazmidokra nem jellemző, de előfordul, hogy egyúttal antibiotikumrezisztencia-géneket is hordoznak, s ezáltal további szelekciós előnyökre tesznek szert.
Tekintettel arra, hogy az élő, attenuált vakcinák a baromfi- (és sertés-) salmonellosis elleni védekezés egyre szélesebb körben alkalmazott eszközét jelentik, jelenlegi ismereteink szerint fontos, hogy az ilyen vakcinatörzsek a virulenciaplazmidoktól mentesek legyenek. Ennek kapcsán a szerzők beszámolnak ezen plazmidoknak egy S. Enteritidis törzsből való eltávolítását célzó kísérleteikről, melynek során az ún. klasszikus (etídium-bromidos plazmidűzési) módszer nem vezetett eredményre, de egy általuk kifejlesztett, új, transzpozon alapú eliminációval sikeresen távolították el a virulenciaplazmidot. A plazmidmentes S. Enteritidis és egy ugyancsak virulenciaplazmid-mentes S. Typhimurium mutánsai és a plazmidhordozó izogén szülőtörzsek in vitro sejttenyészeteken, ill. naposcsibén elvégzett összehasonlító virulenciavizsgálatának eredményei azt jelzik, hogy a szerovarspecifikus plazmid a virulenciatulajdonságokra csak mérsékelt hatást gyakorol, s ezért a szerovarspecifikus plazmidok virulenciát meghatározó szerepét az eddiginél árnyaltabban és minden esetben az adott modellrendszerre vonatkozóan kell megítélnünk.