A 2006/4. szám tartalma




LÓGYÓGYÁSZAT

Hevesi Á., Ütő D., Kis J., Balogh N., Bakos Z.: Theileria equi okozta fertőzöttség magyarországi előfordulása. Irodalmi áttekintés és esetismertetés / 195
Zeitler-Feicht, M. H.: Lovak magatartászavarai – okok, kórjelzés és kezelés / 200

SZARVASMARHA
Bene Sz., Nagy B., Nagy L., Szabó F.: Azonos körülmények között tartott, különböző fajtájú hústípusú tehenek reprodukciós teljesítménye / 207

SERTÉS
Tanyi J.: Influenza sertésben – a sertés az influenzakörben / 216

KISÁLLAT
Farkas R., Gyurcsó A.: Mit tudunk a kutyák füleit támadó legyekről? / 222
Kandell, B.: Sugárkezelés a kisállatgyógyászatban / 227

KEDVENCÁLLAT
Jolánkai R., Iben, Ch., Fekete S.: A takarmányozás és a vizeletbeli kristályképződés összefüggései tengerimalacokban / 232

ÁLLATVÉDELEM
Visnyei L., Csintalan Cs.: Állatkísérletek jogi szabályozása / 239
Kiegészítés – Megjegyzés (Fekete S. Gy.) / 245

GENETIKA
Zöldág L.: A szaporaság genetikai alapjai emlős háziállatokban. Irodalmi áttekintés / 246

JUBILEUM
Dr. Varannai Gyulára emlékezve, születésének centenáriuma alkalmából (Mészáros M. J.) / 255

KÖNYVISMERTETÉS
Kasza L.: Egy száműzött rákkutató nehézségei és örömei (Kováts J.) / 206
Eckert, J., Friedhoff, K. T., Zahner, H., Deplazes, P.: A parazitológia tankönyve az állatgyógyászat számára (Kassai T.) / 255

Hevesi Á. – Ütő D. – Kis J. – Balogh N. – Bakos Z.:
THEILERIA EQUI OKOZTA FERTŐZÖTTSÉG MAGYARORSZÁGI ELŐFORDULÁSA. IRODALMI ÁTTEKINTÉS ÉS ESETISMERTETÉS

A szerzők beszámolnak a Theileria (Babesia) equi laboratóriumi vizsgálatokkal igazolt első magyarországi előfordulásáról. A fertőzésen átesett ló Somogy megyéből származott, 8-éves, hobbi célra használt, magyar félvér, szürke, herélt állat. A babesiosisra utaló tüneteket (elesettség, étvágytalanság, magas láz és enyhén sárga nyálkahártyák) először 2004 augusztusában észlelték. Az állat imidokarb-dipropionát (Imizol injekció, 2 mg/ttkg) kezelésben részesült, másnapra tünetmentessé vált. Ezt követően, négy–hat hónapos időközökkel, két alkalommal hasonló klinikai tünetek jelentkeztek az Imizol-kezelések ellenére. A harmadik lázas időszakban (2005. április) vett vérminta laboratóriumi vizsgálatára került sor Babesia-ellenanyagok, ill. paraziták jelenlétét igazoló nukleinsav kimutatása céljából. A T. equi ellenanyag 1:160 titerben volt jelen. A parazitákat molekuláris biológiai módszerrel is sikerült kimutatni.

Bene Sz. – Nagy B. – Nagy L. – Szabó F.:
AZONOS KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT TARTOTT, KÜLÖNBÖZŐ FAJTÁJÚ HÚSTÍPUSÚ TEHENEK REPRODUKCIÓS TELJESÍTMÉNYE

A szerzők a húshasznú tehenek reprodukciós teljesítményét vizsgálták a Georgikon Mezőgazdaság-tudományi Kar húsmarha-állományának adatai alapján. A teheneket extenzív lápi legelőn tartották, takarmányozásuk a vizsgálatot megelőzően és a vizsgálat alatt is azonos volt. Az értékelést 1998–2004 közötti 7-éves időszakra és nyolc fajta (magyar tarka, hereford, aberdeen angus, red angus, lincoln red, shaver, limousin és blonde d’aquitaine) teheneire terjesztették ki. A szaporulat elemzésénél vetítési alapul a tényleges tehénlétszámot használták, amelynek összesített értéke 659 tehén volt.
A vizsgált mutatók a fajták előbbi sorrendjében a következők szerint alakultak: szaporulat (%): 72,1; 79,5; 83,6; 85,6; 81,3; 71,9; 69,2; 58,3 (P<0,05). Ikerellési %: 6,9; 1,9; 3,4; 5,4; 18,2; 14,3; 0,0; 0,0 (P<0,01). Összes borjúelhullás a választásig (%): 18,3; 13,2; 8,2; 11,7; 17,9; 31,7; 27,8, 38,1 (P<0,01). Felnevelési %: 81,7; 86,8; 91,8; 88,3; 82,1; 68,3; 72,2; 61,9 (P<0,01). Hasznosult szaporulat (%): 58,9; 69,0; 76,7; 75,6; 66,7; 49,1; 50,0; 36,1 (P<0,01).
Az egy tehénre jutó évi 205 napos borjútesttömeg tekintetében a legjobb eredményt az aberdeen angus tehenek (162,6 kg), a legrosszabbat a blonde d’aquitaine (73,7 kg) tehenek érték el. A magyar tarka (122,0 kg), lincoln red (128,7 kg), hereford (113,2 kg) fajták egymástól csak kismértékben különböztek. 100 kg tehén élőtömege aberdeen angus esetén 28,28 kg, blonde d’aquitaine esetén 10,22 kg 205 napos borjútesttömeget állított elő. A többi fajta eredménye az említett értékek között alakult.

Tanyi J.:
INFLUENZA SERTÉSBEN – A SERTÉS AZ INFLUENZAKÖRBEN

A sertésinfluenza napjainkban is rendszeresen előfordul Magyarországon. Könnyen felismerhető járványos formája a nagyfokú átfertőződés miatt ritka, az endémiás forma viszont nagy létszámú állományok, valamint nagy sertéssűrűségű területek kisüzemi állományainak meghatározott korosztályaiban gyakori. A betegséget jellemző légúti és általános tüneteket, különösen az endémiás formánál, sokféle szövődmény és társbetegség súlyosbíthatja, megváltoztathatja. Ezért a betegség biztos megállapítása a laboratóriumi vizsgálatokat nem nélkülözheti.
A betegség ellen általános járványvédelmi és higiéniás eljárások következetes végrehajtásával lehet és kell védekezni, indokolt esetben a specifikus védekezés is igénybe vehető.

Farkas R. – Gyurcsó A.:
MIT TUDUNK A KUTYÁK FÜLEIT TÁMADÓ LEGYEKRŐL?

A nyári és kora őszi meleg időszakban a városok kertjeiben, az állattartó telepeken és a falusi környezetben tartott különféle fajtájú kutyák között gyakran tapasztalható, hogy füleiket, ritkábban lábaikat és más testrészeiket legyek támadják. Ezek vérszívásukkal nyugtalanságot, a megtámadott helyeken enyhébb-súlyosabb bőrgyulladást okoznak. Négy ilyen állat helyszíni vizsgálatakor befogott legyek faji meghatározása alapján mindegyiken a szuronyos istállólégy (Stomoxys calcitrans) (Diptera: Muscidae) egyedei fordultak elő. A közlemény a „kutyalégynek” is nevezett légyfaj életmódjával kapcsolatos ismereteket, az általa okozott bőrelváltozások gyógykezelésének, valamint a bántalom megelőzésének a lehetőségeit tárgyalja.

Jolánkai R. – Iben, Ch. – Fekete S.:
A TAKARMÁNYOZÁS ÉS A VIZELETBELI KRISTÁLYKÉPZŐDÉS ÖSSZEFÜGGÉSEI TENGERIMALACOKBAN

A tengerimalacok megbetegedései között gyakori a húgykövek képződése (urolithiasis). Leggyakrabban kalciumtartalmú konkrementumok (kalcium-karbonát, kalcium-foszfát, kalcium-oxalát) és struvit (magnézium-ammónium-foszfát) található a vizeletben. Jelen kísérlet célja annak vizsgálata volt, hogyan hatnak a különböző összetételű takarmányok a kőképződésre. Mivel a vizelet sűrűsége és pH-értéke szoros korrelációban áll a fölvett takarmány összetételével, ill. a húgykőképződéssel, a kísérletben egyrészt a lédús takarmányok (saláta, répa, alma), másrészt a különböző metionintartalmú takarmánykeverékek (1,75; 2,75; 3,35; 4,95 és 5,75 g/kg metioninkiegészítés) alkalmazásának vizsgálatára került sor.
A kísérlet alanya 16 két és fél éves, nőstény tengerimalac volt. Az előetetés 9 napig, a főszakasz, melyben a vizelet gyűjtése történt, 5 napig tartott. A vizelet mennyiségét, sűrűségét, pH-ját naponta, kalcium-, magnézium- és foszfortartalmát (az 5 nap alatt nyert minta homogenizálásával) hetente mérték. A vizsgálatok szerint a lédús takarmányok etetésekor a vizelet mennyisége megnőtt és pH-értéke csökkent. A különböző mértékű metioninkiegészítés és a kőképződés között nem lehetett egyértelmű összefüggést találni.

Visnyei L. – Csintalan Cs.:
ÁLLATKÍSÉRLETEK JOGI SZABÁLYOZÁSA

A szerzők ismertetik az állatkísérletekre vonatkozó magyar jogszabályokat: a módosított állatvédelmi törvény előírásait, az állatkísérletek végzésére, a kísérleti állatok tenyésztésére és szállítására, az Állatvédelmi Tanácsadó Testületre, valamint a büntetésekre vonatkozó rendelkezéseket. Ezek alapján kitérnek az állatkísérlet fogalmára, céljára, a többlépcsős engedélyezés menetére és a fájdalomcsillapításra. Röviden ismertetik az Európa Tanács és az Európai Közösségek állatkísérletekre vonatkozó egyezményét, ill. irányelveit. Kitérnek azokra a kérdésekre, amelyek hazai szabályozása – véleményük szerint – nem megfelelő: hiányzik a képesítési követelmények jogi megfogalmazása, valamint az élő állatokon végzett kísérletek kiváltására irányuló kutatások támogatása. A széles körű jogi szabályozás ellenére fontosnak tartják a társadalmi párbeszéd folytatását a kísérletek elfogadásáról és finomításáról.

Zöldág L.:
A SZAPORASÁG GENETIKAI ALAPJAI EMLŐS HÁZIÁLLATOKBAN. IRODALMI ÁTTEKINTÉS

A szerző az emlős háziállatokban feltárt fontosabb genetikai hátterű szaporasági géneket és markereket ismerteti. A lóban, elsősorban egyes telivér kancavonalakban öröklődő ikerellés a lótenyésztésben nemkívánatos, kóros jellegnek minősül. A ló ikerellési hajlamának genetikai alapjai nem teljesen tisztázottak. A szarvasmarha ikerellése a húsmarha-előállításban gazdaságilag hatékony értékmérő lehet. Szarvasmarhában, ugyanazon egyed egymást követő ivari ciklusaiban ismétlődően jelentkező ovulációs szám és az ikerellés között szoros genetikai korreláció mutatható ki. Az ovulációs rátára végzett szelekció ezért eredményes, és a módszerrel az állományok ikerellési gyakorisága akár 35%-ra is növelhető. Szarvasmarhában, több kromoszómán is (BTA1, BTA5, BTA7, BTA9, BTA10, BTA11, BTA12, BTA15, BTA19, BTA23), génműködéseket (IGF1 lokusz polimorf alléljei) és mikroszatellitákat lokalizáltak az ikerovulációval és a szaporasággal kapcsolatban. Juhokban az iker- és a többes ellésekért autoszomális (6-os kromoszómán) és X-hez kötött öröklődésű nagyhatású polimorf génmutációk (BMP15, BMPR-1B) a felelősek. A szapora juhfajták termékenységi génjeit az utóbbi évtizedben tárták fel molekuláris szinten, és eredményesen alkalmazzák az új szapora juhtípusok és -fajták előállításában. Sertésben az alomszám sokgénes mennyiségi jelleg, amelyre a szelekció a gyenge öröklődés miatt csak kis hatékonyságú. A sertés számos kromoszómáján a nagyobb alomszámmal összefüggésben több DNS-markert (SSC4, SSC8, SSC13, SSC15) és nagyhatású szaporasági gént (ösztrogén-ESR, prolaktin-PRLR, GnRHR receptor lokuszokat, SSC1, SSC16) mutattak ki. Az alomszámra gyakorolt hatásuk egyelőre fajtánként és különféle keresztezésekben is ellentmondásos, ezért hatékony markerszelekcióra jelenleg kevésbé látszanak alkalmasnak a sertéstenyésztésben.