Újévi köszöntõ (Solti L., Bálint T.) / 3

Ló
Sas B.: A ló és a galamb doppingolása. A kimutatás módszerei és nemzetközi vonatkozásai. Irodalmi összefoglaló / 8

Szarvasmarha
Holló G., Bárdos L., Pelbát J., Balassa L., Repa I., Szûcs E., Tõzsér J.: Borjak altatása tomográfiás
vizsgálatokhoz xilazin és tiletamin-zolazepam hatóanyag-tartalmú készítményekkel / 17

Sertés
Kiss I., Kecskeméti S., Bajmócy E., Tanyi J.: PCR alapú diagnosztikai módszer alkalmazása a sertéspestis
kórhatározásában és a járványtani nyomozásban / 22
Fekete S., Kósa E.: A szerves króm hatása a hússertés takarmányozásában. Irodalmi áttekintés és elõzetes közlemény
/ 29

Társállatok
P. Kopp: A borreliosis kórhatározása: tünetek és laboratóriumi módszerek / 35
Kiegészítés – Megjegyzés (Kapiller Z.) / 37
O. Fischer: Kutyák gennyes bõrgyulladásának gyógykezelése / 39
E. F. Kaleta, M-E. Krautwald-Junghanns, Th. Redmann: Madarak psittacosisa (chlamydiosisa) és az ellene való
hatósági védekezés szükségessége / 44
Kiegészítés – Megjegyzés (Beregi A.) / 47

Praxis – gyógyszerellátás
H. Hagenlocher: Egyszemélyes, csoportos és munkaközösségi állatorvosi ellátás / 48
K. Kluge, F. R. Ungemach: Változások a gyógyszerkínálatban 1996–1997-ben / 51
Kiegészítés – Megjegyzés (Laczay P.) / 53

Megemlékezés
Megemlékezés Kómár Gyula (1904–1968) professzorról / 54

Rendezvények
Az Állatorvos-történelmi Társaság 30. Világkongresszusa (München, 1998. szeptember 9–13.) (Kováts J.) / 54
II. országos konferencia az alternatív állatgyógyászatról (Budapest, 1998. október 9–10.) (Mátray Á.) / 55
Szent-Iványi–Binder-napok és Tolnay Sándor emlékülés (Sárvár, 1998. október 15–16.) (Nagy A.) / 56
Országos Állatorvos Nap. A Magyar Országos Állatorvos Egyesület tudományos rendezvénye (Gödöllõ, 1998. október 29.)
(Visnyei L.) / 58

Továbbképzés
Közigazgatási szakvizsga / 59
Eseménynaptár (1999) / 60

Könyvismertetés
R. Lucius, B. Loos-Frank: Parazitológia. Alapismeretek biológusoknak, orvosoknak és állatorvosoknak (Kováts J.) / 62

In memoriam
Dr. Meder Magdolna, Dr. Ráki Zoltánné, Dr. Séra János, Dr. Szecsõdy Béla, Dr. Dobi Imre / 63

Aktuális feladatok
Állategészségügyünk feladatai az EU-csatlakozás elõkészületei során (Bálint T.) / 67

Ló
Széll Z., Tóth J., Varga I.: Adatok a magyarországi lovak parazitás fertõzöttségéhez / 70

Szarvasmarha – Kecske
Kovács F.: Állomány-egészségügy és gazdaságos termelés a szarvasmarhatartásban / 75
Szenci O.: Az ellés utáni idõszak szaporodásbiológiai gondozása tejhasznú tehenészetekben / 78
Brydl E.: Szubklinikai anyagforgalmi zavarok tejhasznú tehenészetekben az 1991–1997 közötti idõszakban / 82
K. Culjak, R. Sabocanec, V. Karacic, D. Vranešic, B. Prevarek, J. Rinck, R. Rinck, M. Rinck: Veleszületett
rhabdomyopathia és cardiomyopathia kecskegidákban. Esetismertetés / 85
Kiegészítés – Megjegyzés (Vetési F.) / 87

Baromfi
Sályi G.: A baromfi egyes nitrogén-anyagforgalmi zavarai, a köszvény, a húgykövesség és a naposkori „nephropathia”.
Irodalmi áttekintés / 91

Kisállatgyógyászat
Széll Z., Sréter T., Csikós K., Kátai Z., Dobos-Kovács M., Vetési F., Varga I.: Autochton Dirofilaria repens fertõzöttség kutyákban / 100

Élelmiszer-higiénia
Kovács J.: Az állati eredetû élelmiszerek élelmiszer-higiéniai vizsgálatának és ellenõrzésének, a forgalomba hozatal
feltételeinek újraszabályozása / 105

Állatorvos-történelem
Mészáros M. J.: Magyar állatorvosi érmek, plakettek és jelvények, 1985–1995 / 114

Rendezvények
Breuer–Semsey-napok (Szolnok, 1998. szeptember 29–30.) (Sas B.) / 123

Könyvismertetések
Hegedûs M. – Schmidt J. – Rafai P.: Állati eredetû melléktermékek hasznosítása / 74

Kisállatgyógyászat
Ch. Löwenstein: Bõrgyógyászati vizsgáló módszerek az állatorvosi praxisban / 131
Ch. Löwenstein: A kutya vakaródzása – a diagnózis módszerei / 134
B. Morisse: A kutya ivari hormonok termelésével összefüggõ bõrbetegségei / 137
Kiegészítés – Megjegyzés (Zöldág L.) / 140
L. Leibetseder: A kutya és a macska táplálkozási bõrbetegségei / 142
Kiegészítés – Megjegyzés (Szemerédi Gy.) / 143

Új diagnosztikai eljárás
Tóth J., Fenyves B.: Komputertomográfia az ÁOTE Sebészeti és Szemészeti Tanszék és Klinikáján / 145
S. Wisniewski: Kisállatok koponyamegbetegedéseinek vizsgálata komputertomográfiával / 153

Lógyógyászat
Tóth J., J. Hollerider: A húgykövesség és sebészete lovon / 163
Drén A. Cs., Zubor T., Balázsy Á.: Egy sikeres embrióátültetés quarter horse (USA) fajtájú kancán / 170

Szarvasmarha
Kutas F.: Az intenzív tejtermelés és a szénhidrátforgalom összefüggése tehenekben / 173
Mészáros M.: A tejtermelés genetikai alapjai a 21. század kezdetén Magyarországon / 176

Baromfi
Nagy B.: A keresztvédelem jelentõsége a baromfi-salmonellosis elleni immunizálásban / 179
Kisari J., Battyányi J.: Újabb tapasztalatok a RecombiVac-S vakcinával / 181

Rendezvények
Beszámoló a Codex Alimentarius Commission Nemzetközi Élelmiszer-higiéniai Bizottságának 31. ülésérõl (1998. október
26–30. Orlando-Kissime – Florida, USA) (Sas B.) / 183
Tudományos Diákköri Konferencia az Állatorvos-tudományi Egyetemen (1998. november 25.) (Veresegyházi T.) / 186

In memoriam
Búcsú dr. Tamás Józseftõl (Visnyei L.) / 187

Könyvismertetések
G. Baasleer: Az édesvízi akváriumban elõforduló halbetegségek képes atlasza (Kováts J.) / 160
L. F. M. van Zuthpen, V. Baumans, A. C. Beynen (szerk.): Állatkísérleti alapismeretek (Horváth G.) / 161
Fehér D.: Kincsem, a magyar csoda (Szent-Iványi M.) / 162
Rudas P.: Állatorvosi élettan. Multimédiás tananyag elõadáshoz, tanuláshoz, önteszthez (Hajós F.) / 168

Rendezvények Bartha Adorján emlékezetére (Nagy B., Vetési F.) / 191
Bartha Adorján (1923–1996) (Mészáros J.) / 193

Szarvasmarha
Egyed L.: Újabb eredmények a BHV-4 kutatásában / 196
Belák S., C. Ros: Kérõdzõ állatok alphaherpesvirusai: filogenetikai vizsgálatok és molekuláris diagnosztika / 200
Benkõ M.: Atadenovirusok / 209
Vetési F.: A szarvasmarha vírusos eredetû légzõszervi betegségeinek patomorfológiája / 214

Sertés
Tuboly T.: Molekuláris biológiai ismeretek a sertések adanovirusairól / 223

Zoonózis
Rusvay E., Szesztay Á., S. MaLena, Brojnás J., Kóczán A., Visontai I., Gyuris Á., Gyõri Z., Egyed L., Herczeg J., Pálfi
V., Lomniczi B., Minárovits J., Berencsi Gy.: Keresztreagáló, vírusspecifikus emberi és állati ellenanyagok kimutatása /
229

Baromfi
Nagy É.: Rekombináns vírusok alkalmazása a baromfipestis elleni védekezésben / 239
Kisari J.: RecombiVac-S, az elsõ magyar bioszintetikus (rekombináns) alegységvakcina / 243

Kutya
Bíró F., Vörös K., Pálfi V., Papp L.: Újabb tapasztalatok a kutyák parvovirus okozta bélgyulladásának
járványtanában, klinikumában és diagnosztikájában / 248

Könyvismertetés
F. Ferré (ed.): Mennyiségi génmeghatározás (Kiss I.) / 238

In memoriam
Dr. Hazay Béla (Nyitra I.), Dr. Király L. (Hajtós I.) / 237

Szarvasmarha
Rusvai M., R. Izadpanah, Fodor L.: Endémiás légzõszervi megbetegedések oktani vizsgálata egyes hazai szarvasmarha- és
juhállományokban / 255
C. Baule, Kulcsár G., C. Mittelholzer, S. Alenius, Belák K., Belák S., Soós T.: A szarvasmarhák vírusos hasmenésének
vírusa által elõidézett légzõszervi megbetegedés / 260
Kudron E.: A nyugat-dunántúli szarvasmarha-állományok vírusos fertõzöttségének alakulása 1972–1996 között / 264

Sertés
Magyar T.: A Bordetella bronchoseptica biológiájának néhány érdekes kérdése / 267

Baromfi
Drén Cs.: A baromfifajok daganatot okozó vírusai: eredmények és újabb problémák / 275

Hal
Molnár K., A. El-Mansy, Székely Cs., Baska F.: Kísérletes vizsgálatok a halparazita nyálkaspórás fajok halon kívüli
(intraoligochaeta) fejlõdésmenetének tisztázására / 283

Kisállat
Kiss I., Kecskeméti S., Tanyi J., B. S. Klingeborn, Belák S.: Adatok a macska coronavirusainak molekuláris biológiájához /
292

Ló
Tóth J.: Adatok a ló szemhátterének vizsgálatához / 299

Állatvédelem
Visnyei L., Horváth G., Csintalan Cs.: Az állatorvosi mûködés változása az állatvédelmi jogszabályok hatására / 306

Szakmapolitika
Nõk térhódítása az állatorvosi pályán? (Kutas F.) / 309

Levél a szerkesztõséghez
Újabb megfigyelések az északnyugat-magyarországi gímszarvasok Fascioloides magna fertõzöttségérõl (Egri B., Sztojkov
V.) / 304

Rendezvény
A MOÁE Baromfi-egészségügyi Társaságának szakülése a Derzsy-betegség elleni specifikus védekezésrõl (Budapest, 1998.
október 20.) (Lantos Cs.) / 313

Könyvismertetések
Varga J., Tuboly S., Mészáros J.: A háziállatok fertõzõ betegségei (Állatorvosi járványtan II.) (Hajtós I.) / 297
Stades, F. C., Neumann, W., Boevé, M. H., Wymann, M.: Gyakorlati állatorvosi szemészet (Kováts J.) / 314

Rusvai M., R. Izadpanah, Fodor L.:
ENDÉMIÁS LÉGZÕSZERVI MEGBETEGEDÉSEK OKTANI VIZSGÁLATA EGYES HAZAI SZARVASMARHA- ÉS JUHÁLLOMÁNYOKBAN

Magyarország különbözõ pontjain lévõ 13 szarvasmarha-és 10 juhállományban végzett vírusizolálási, vírusszerológiai és bakteriológiai vizsgálatok segítségével tanulmányozták a kérõdzõk légzõszervi megbetegedéseinek kialakításában szerepet játszó vírusok és baktériumok elõfordulását. A vizsgálatok olyan nagyüzemi állománykban történtek, ahol a légzõszervi megbetegedések okozta éves elhullás 5–20% között mozgott.
A szerológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a kettes típusú bovin adenovirus (BAV-2) és a parainfluenza-3 vírus
(PI-3) a leggyakoribb mind a szarvasmarha (BAV-2 : 56%, PI-3 : 76%), mind a juhállományokban (BAV-2 : 88%,
PI-3 : 41%). A fertõzõ rhinotracheitis vírus (BHV-1, IBR vírus) elleni ellenanyagok szintén gyakran kimutathatók
voltak (45%) a 3–8 hónapos borjak vérében, míg a 2–6 hónapos bárányok esetében az egyes típusú ovine
adenovirus (OAV-1) volt a harmadik legelterjedtebb (22%).
A bakteriológiai vizsgálatok tanusága szerint a legtöbb esetben másodlagos kórokozóként különbözõ Pasteurella
haemolytica és P. multocida szerotípusok fordulnak elõ. Szarvasmarhában a P. multocida bizonyult a
leggyakoribbnak, ezt a típust minden állományból izolálták, a P. haemolytica A1 törzset 7, Haemophilus somnus
törzset 2 esetben mutattunk ki a vizsgált 13 állományból.

C. Baule, Kulcsár G., Ch. Mittelholzer, S. Alenius, Belák K., Belák S., Soós T.:
A SZARVASMARHÁK VÍRUSOS HASMENÉSÉNEK VÍRUSA ÁLTAL ELÕIDÉZETT LÉGZÕSZERVI
MEGBETEGEDÉS

A szerzõk fertõzéses állatkísérletben vizsgáltak két, I. típusba tartozó BVDV-izolátum biológiai tulajdonságait, különös tekintettel a vírusok által borjakban elõidézett klinikai tünetekre, az állatok szerológiai áthangolódására, valamint a vírus különbözõ szervekben való megoszlására. A vírusokat, amelyek a BVDV I. típuson belül egy új genetikai alcsoportot (chustert) képeznek, Afrika déli részén, légzõszervi tüneteket mutató szarvasmarhákból izolálták.
A 8 fertõzött borjú mindegyike a 4–7 napos lappangási idõt követõen, klinikai tüneteket mutatott, melyek közül a
legjellemzõbbek az orrfolyás, a szemváladékozás, a köhögés, a nehéz légzés és a szájnyálkahártya eróziói voltak.
Hasonló klinikai tüneteket mutatva megbetegedett a 2 kontakt kontrollállat is, ami a vírusok állományon belüli
terjedõképességét jelzi. Nem volt különbség az intravénásan és intranasalisan fertõzött állatok tüneteinek
erõsségében.
A kontakt kontrollállatok kivételével valamennyi borjúban megjelentek ELISA-val kimutatható ellenanyagok.
A vírusnukleinsav RT-PCR-rel detektálható volt az orrváladékban, a lymphocytákban, az orrnyálkahártyában, a
tüdõben, a mandulában és a csontvelõben, összesen 16 mintában.
A vizsgálatok eredménye alátámasztotta azt a feltételezést, miszerint akét BVDV-izolátum a légzõszervekhez
adaptálódott, és szeronegatív, immunkompetens borjakban képes közepesen súlyos klinikai tüneteket elõidézni.

Kudron E.:
A NYUGAT-DUNÁNTÚLI SZARVASMARHA-ÁLLOMÁNYOK VíRUSOS FERTÕZÖTTSÉGÉNEK
ALAKULÁSA 1972–1996 KÖZÖTT

A szerzõ összefoglalja a Szombathelyi Állat-egészségügyi Intézetben 1972–1996. között a nyugat-dunántúli (Gyõr-Moson-Sopron, Vas és Zala) megyék szarvasmarha-állományaiban végzett vírusszerológiai
vizsgálatok eredményeit. A vizsgálatokat a borjak adenovirusos, a szarvasmarhák fertõzõ rhinotracheitise
(IBR/IPV), vírusos hasmenése (BVDV), a parainfluenza-3 (PI-3) és a szarvasmarhák respiratorikus
szinciciumképzõ (BRS) vírusa okozta fertõzöttség mértékének megállapítása céljából végezte. A vizsgálati adatok
elemzését a szarvasmarha-ágazatban bekövetkezett nagyobb változásokhoz igazítva, 3 ciklusra osztotta. Az
1972–1974. években végzett vizsgálatok az akkori magyar tarka állományok vírusfertõzöttségének alapadatai. Az
1975–1977. évek közötti vizsgálati adatok az állomány-összevonások idõszakából valók. Ezek az addig
járványtanilag zárt, immunbiológiailag homogén állományok felborult immunstátusát bizonyítják. A borjúnevelési
veszteségek okaként – a változatlan, sõt romló tartástechnológia (elhelyezés, takarmányozás, kolosztrumitatás,
borjúnevelés stb.) mellett – a több mint 10%-os adeno-, a közel 15%-os IBR-, a 30% feletti BVD- és a mintegy
12%-os PI-3-vírusok okozta fertõzöttséget jelöli meg.
Az 1978-tól megindult fajtaváltás számos új probléma (szarvasmarha-leukosis, nagyobb virulenciájú IBR/IPV és új
PI-3 vírustörzsek) importjával is járt. Az 1978–1996. között végzett vizsgálatok adatai szerint nõtt az
indexbetegségként ismert adeno- és a PI-3 vírusos, fokozatos terjedést mutatott a BRSV-fertõzöttség, a
BVDV-fertõzöttség megduplázódott, a kezdeti 4–8%-os IBR/IPV fertõzöttség meghaladta a 80%-ot. A "vakcinázni
és/vagy menetesíteni?” kérdésre adandó választ ma már nem szakmai, hanem elsõsorban a gazdasági
nehézségekben látja.

Magyar T.:
A BORDETELLA BRONCHOSPECITA BIOLÓGIÁJÁNAK NÉHÁNY ÉRDEKES KÉRDÉSE

Bordetella bronchiseptica biológiai tulajdonságainak kutatása egy sor izgalmas kérdést vetett fel az idõk folyamán, melyek egy részének megválaszolására a szerzõ laboratóriumában is történtek próbálkozások. Jelen dolgozat ezen kérdéskörök egy részének összefoglaló ismertetésével kíván Bartha professzor emlékének adózni, aki az említett munkákat felölelõ idõszakban az intézet egyik meghatározó egyénisége volt.

Drén Cs.:
A BAROMFIFAJOK DAGANATOT OKOZÓ VíRUSAI: EREDMÉNYEK ÉS ÚJABB PROBLÉMÁK

Az intezíven tartott baromfifajok (házityúk, pulyka) gazdasági szempontból legfontosabb daganatos betegségeit a Herpesviridae (Marek-betegség) és a Retroviridae (tyúkleukosis/sarcoma, reticuloendotheliosis és a pulykák lymphoproliferatív betegsége) családba tartozó vírusok okozzák. Az említett vírusok fõleg T-, vagy B-sejtekbõl álló lymphomákat okoznak különbözõ belsõ szervekben. A Marek-betegség vírusa ellen komplex védekezési ejárást kellet kidolgozni, aminek legfontosabb eleme a kikelés utáni vagy in ovo alkalmazott vakcinázás. A vírus nagyfokú vátozékonysága miatt 10–15 évenként patogénebb variánsok alakulnak ki, amelyek ellen új vakcinákat kellet kifejleszteni. Elképzelhetõ hogy a vírus perzisztálása miatt újabb variánsok
alakulhatnak ki, amelyek ellen jelenleg nem rendelkezünk megfelelõ vakcinával. A tojóvonalak jelentõs részét
mentesítették a klasszikus exogén tyúkleukosisvírusoktól, a hús típusú vonalakat azonban nem. Ezekben a vonalakban egy eddig ismeretlen, a J alcsoportba sorolt leukosisvírus terjedt el a közelmúltban. Az új vírus a klasszikus exogén leukosisvírusokkal (A, B, C, D) ellentétben nem lymphoid, hanem fõleg myeloid típusú sejteket transzformál és esetenként jelentõs veszteséggel járó myeloidleukosist okoz brojlerszülõpár-állományokban. A betegség ellen mentesítéssel lehet védekezni, amelynek hatékonyságát eddig pontosan nem tisztázott tényezõk kedvezõtlenül befolyásolhatják. Egyes országokban a reticuloendotheliosis vírusok okozta fertõzöttség terjedését észlelték, és ennek következtében fokozott gazdasági veszteségek jelenkeztek mind házityúk- mind pulyka-állományokban. Ezen vírusok B- és T-sejtekbõl álló lymphomákat is okozhatnak, amelyeket molekuláris biológiai módszerekkel lehet elkülöníteni az elõbbiekben említett, eltérõ oktanú lymphomáktól.

Molnár K., A. El-Mansy, Székely Cs., Baska F.:
KíSÉRLETES NYÁLKASPÓRÁS FAJOK HALON KíVÜLI (INTRAOLIGOCHAETA) FEJLÕDÉSMENETÉNEK TISZTÁZÁSÁRA

A szerzõk vizsgálatai megerõsítik azokat a szakirodalmi adatokat, amelyek bizonyítják, hogy a halak gyakori és patogén kórokozói, a nyálkaspórások alternatív gazdákkal (egy halfaj és egy oligochaetafaj) fejlõdõ kezdetleges, több sejtû paraziták. Laboratóriumi kísérletekben 7 faj esetében igazolták, hogy a halakból gyûjtött, myxospórákkal fertõzött oligochaetákban 2–5 hónapos fejlõdés során actinospórák fejlõdtek ki. A Myxobolus drjagini, M. portucalensis és M. hungaricus fajok esetében a fejlõdés Tubifex tubifexben triactinomyxon típusú actinospórákat eredményezett, míg ugyanezen alternatív gazdákban M. dispar fajjal végzett kísérlet során raabeia típusú actinospórák formálódtak. Két Thelohanellus-faj és a Sphaerospora renicola
fejlõdése a Branchiura sowerbyi nevû oligochaetában ment végbe, melynek során a T. nikolskii és T. hovorkai
aurantiactinomyxon, a S. renicola neoactinomyxon típusú spórákat formált. Eredményeik szerint úgy tûnik, hogy a
halakból legismertebb, Myxobolus-fajok alternatív gazdáikban triactinomyxon, ill. raabeia formákban jelennek
meg, míg a sphaerosporák és a hozzájuk rendszertanilag közel álló fajok neoactinomyxon spórákat képeznek. Az
aurantiactinomyxon típusú spórák látszanak a legközönségesebb alakzatnak, mivel ilyen spórák formájában
rendszertanilag távol álló myxosporeák actinosporea stádiumai is megjelenhettek.

Kiss I., Kecskeméti S., Tanyi J., B. S. Klingeborn, Belák S.:
ADATOK A MACSKA CORONAVIRUSAINAK MOLEKULÁRIS BIOLÓGIÁJÁHOZ

A szerzõk betekintést nyújtanak a macskacoronavirusok biológiájába, részben az irodalmi adatok összefoglalása, részben saját megfigyeléseik rövid ismertetése révén. A macskák fertõzõ peritonitise (feline infectious peritonitis – FIP) a nehezen diagnosztizálható és gyógyíthatatlan vírusos betegségek közé tartozik. A betegség elleni védekezést szolgáló kutatások megállapították, hogy a FIP-vírusok nem képeznek önálló rendszertani egységet, hanem, szinte kivétel nélkül, a macska jóval elterjedtebb, általában tünetmentesen hordozott enteralis coronavirusának (feline enteric coronavirus – FECV) a deléciós mutáns változatai. A deléciók, pontmutációk jól lokalizálhatók: a legspecifikusabb az ORF3c intergénikus régió érintettsége, valamint az ORF7b mutációja. Ez utóbbit, ill. a róla termelõdõ kisméretû glikoproteidet virulenciafaktorként tartják számon. Az ORF3c régió valószínûleg gátolja az ORF7b mûködését/kifejezõdését. A gátló hatás megszûnte teheti alkalmassá a vírust
a FIP kórforma elindítására, kialakítására.
A FECV–FIPV közötti szoros antigénrokonság és a FECV széles körû elterjedtsége miatt a szerológiai vizsgálat
nem használható hatékonyan a FIP kórjelzéséhez. Ezért a jövõbeni kutatásoknak és a diagnosztikai vizsgálatoknak
fõként a virulenciafaktorokra, az azokat szabályozó régió(k)ra, valamint a coronavirussal szemben ellenállóbb
macskavérvonalak tanulmányozására kell irányulniuk.

Tóth J.:
ADATOK A LÓ SZEMHÁTTERÉNEK VIZSGÁLATÁHOZ

A szerzõ az utóbbi 2 évben közel hétezer ló szemészeti vizsgálatát végezte el szemtükrözéssel vagy ultrahangvizsgálattal. Jelen dolgozatában bemutatja a szemfenék normális képét (1–7. ábra), majd azokat az elváltozásokat, amelyek fiziológiásnak tekinthetõk (8–14. ábra). A patológiás elváltozásokat a 15–27. ábrán mutatja be.

Visnyei L., Horváth G., Csintalan Cs.:
AZ ÁLLATORVOSI MÛKÖDÉS VÁLTOZÁSA AZ ÁLLATVÉDELMI JOGSZABÁLYOK HATÁSÁRA

A szerzõk elemzik a már életbe lépett állatvédelmi jogszabályok (törvény, 3 korm. és 4 miniszteri rendelet) hatását az állatorvosi munkára. Véleményük szerint ezek lényeges változásokat hoztak.
Megváltozott az állatorvos kapcsolata az állattal és az állattulajdonossal, valamint változott a tulajdonos kapcsolata
az állattal is. Az állattal szembeni állattartói kötelezettség az állatok tartása vagy gyógykezeltetése során az ökonómiai szemlélet korábbi elsõdlegességét háttérbe szorítja. Az állatorvosi mûködésnek bizonyos korlátai vannak, más területeken pedig új kötelezettségek születtek.
 

Tudományos ülés a Debreceni Állat-egészségügyi Intézet fennállásának 50. évfordulóján
Tanyi J.: 50 éves a Debreceni Állat-egészségügyi Intézet / 321
A Debreceni Állat-egészségügyi Intézet osztályainak története (Bajmócy E., Hortobágyi E., Matiz K., Kecskeméti S., Fazekas B.) / 326

Sertés
Bajmócy E., Bacsadi Á., Glávits R., Kiss I.: A sertés proliferatív enteropathiájának elõfordulása egy hazai sertésállományban / 330
Turcsányi I., J. Hommez: A sertésekben elõforduló Serpulina-fajok meghatározása a bakteriológiai rutindiagnosztikában / 337
Fazekas B.: A sertés fuzariotoxikózisai / 340

Szarvasmarha
Kecskeméti S., Kiss I.: A szarvasmarha vírusos hasmenése / 344

Baromfi
Bistyák A., Hortobágyi E.: Mikotoxinok és mycoplasmák okozta tojástermelési zavarok lúdban / 349

Emléktábla-avatás
Hajdu Gusztáv (1911–1976) (Tanyi J.) / 359

Kisállat
N. C. Pedersen: A macska fertõzõ hashártyagyulladásának okai és megelõzése / 360
A. Meyer-Lindenberg, I. Nolte: Külsõfül-gyulladás kutyában és macskában / 363

Díszmadár
Gál J., Makrai L., Fodor T., Dávid S., Fodor L., Vetési F.: Gümõkór elõfordulása fogságban tartott mandarinrécében (Aixa galericulata) /367

Gyógyszer
Ait Abdellahné, Nagy E.: A pharmacovigilance-rendszer kiépítése Magyarországon / 372

Rendezvény
Százéves az állami gyapjúminõsítés – jubileumi emlékülés (Budapest, 1998. szeptember 16.) (Megyerné Nagy J., Szent-Iványi M.) / 375

Könyvismertetés
Cserey Lné dr. (szerk.): Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez. IV. (1876–1945) / 376

Tanulmányút
Angliai és hollandiai tanulmányút – a sertéspestis elleni védekezés rendszere (1998. november 10–18.) (Tanyi J.) /  377

Levél a szerkesztõséghez
Észrevétel az „Autochton Dirofilaria repens fertõzõttség kutyában” c. közlemény kapcsán (Fok É.) / 379

Tanyi J.:
50 ÉVES A DEBRECENI ÁLLAT-EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET

50 éve kezdte meg mûködését a Debreceni Állat-egészségügyi Intézet. A fõleg diagnosztikai vizsgálatokat végzõ szervezet tevékenységének földrajzi területe a Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékre kiterjedõ észak-alföldi régió. Ma 53 fõvel (16 diplomással) 5 (Emlõs-, Baromfi-betegségek, Bakteriológiai-immunológiai, Virológiai és Kémiai) szakmai osztály keretében tevékenykedõ intézményben az 50 év alatt 342 munkatárs, közöttük 47 állatorvos és 10 egyéb diplomás dolgozott. Az elmúlt fél évszázadban az intézet munkatársai 10 milliót meghaladó vizsgálatot végeztek, munkanapi átlagban kétezret meghaladó mennyiséget. A módszereiben és mûszerezettségében folyamatosan elõrehaladó intézmény munkatársai a napi rutinmunka mellett és abból kiindulóan több témával tudományos igénnyel is foglalkoztak, amelyekrõl 248 tudományos közleményben, 40 ismeretterjesztõ közleményben, 38 önálló kiadványban és 352 tudományos elõadásban számoltak be az elmúlt 5 évtized folyamán. A jelentõsebb eredményekbõl 7 tudományos fokozat (3 kandidátusi, 3 PhD és 1 MTA doktora) is született.

Bajmócy E., Bacsadi Á., Glávits R., Kiss I.:
A SERTÉS PROLIFERATÍV ENTEROPATHIÁJÁNAK ELÕFORDULÁSA EGY HAZAI SERTÉSÁLLOMÁNYBAN

A szerzõk a sertés proliferatív enteropathiájának hazai megállapításáról számolnak be. Egy 700 kocás sertéstelepen szórványosan – elhullással végzõdõ – kátrányszerû bélsárürítéssel járó megbetegedések fordultak elõ. A megvastagodott csípõbél a savós hártya felõl agyvelõgyrusokra emlékeztetõ rajzolatot mutatott. A nyálkahártya hosszanti és harántredõzöttségét lehetett megfigyelni. A csípõbélben folyékony, véres, a vastagbelekben felhígult, kátrányszerû tartalom volt.
A kórszövettani vizsgálat során a csípõbél nyálkahártyájának proliferatív gyulladását, mirigyeinek adenomatosusos elváltozását, máshol a mirigyállomány atrophiáját figyelték meg. Ezüstimpregnációval a Lieberkühn-crypták és a bélbolyhok hámsejtjeinek cytoplasmájában hajlott pálcika alakú baktériumokat mutattak ki. Ezek a bélkenetekben módosított Ziehl–Neelsen-festéssel pirosra festõdtek.
Ultrastrukturális vizsgálattal a háromrétegû hártyával határolt, hajlott pálcika alakú baktériumok az enterocytáknak fõleg az apicalis részén, a cytoplasmában voltak kimutathatók. A baktériumok – morfológiai és festõdési tulajdonságaik alapján – Lawsonia intracellularisnak feleltek meg.
A Lawsonia intracellularis baktérium jelenlétét PCR-vizsgálattal is megerõsítették.
A klinikai tünetek, a patomorfológiai elváltozások és a kimutatott kórokozó tulajdonságai alapján a sertés proliferatív haemorrhagiás enteropathiáját állapították meg.

Turcsányi I., J. Hommez.
A SERTÉSEKBEN ELÕFORDULÓ SERPULINA FAJOK MEGHATÁROZÁSA A BAKTERIOLÓGIAI RUTINDIAGNOSZTIKÁBAN

A szerzõk röviden összefoglalják a jelenleg ismert Serpulina-fajokat, azok csoportosítását és az általuk elõidézett kórképeket. Az utóbbi években a S. hyodysenteriaen kívül több más Serpulina-fajnak is kórokozó szerepet tulajdonítanak. A bélsármintákból szelektív táptalajon izolált törzsek meghatározására jól alkalmazható a FELLSTRÖM és HOMMEZ által javasolt egyszerû séma, mely a hemolízis erõsségének és a „gyûrû-jelenségnek” a vizsgálatán, valamint néhány viszonylag egyszerû enzim-kimutatási próbán alapul.

Fazekas B.:
A SERTÉS FUZARIOTOXIKÓZISAI

A szerzõ irodalmi adatok és a Debreceni Állat-egészségügyi Intézetben végzett vizsgálatai és kísérletei alapján összefoglalja a sertés fuzariotoxikózisokkal kapcsolatos tapasztalatait. A sertések takarmányai fuzariotoxinokkal általában szennyezettek, ezért az F-2 és a trichotecénvázas mikotoxinok okozta mikotoxikózisok, valamint a fumonizin-mikotoxikózis egyaránt elõfordul a hazai sertésállományokban. Az F-2 toxikózis szaporodásbiológiai zavarokat, a trichotecénvázas toxinok elsõsorban termelési veszteségeket, az ellenálló képesség csökkenése miatt másodlagos megbetegedéseket okoznak. A kisgazdaságokban évtizedek óta elõforduló tüdõvizenyõrõl – a korábban ismeretlen oktanúnak tartott sertésbetegségrõl – az utóbbi években a szerzõ és munkatársai által végzett kísérlet során derült ki, hogy a betegséget fumonizin-B1 mikotoxin okozza. A sertés a mikotoxinhatásra kifejezetten érzékeny állatfaj, ezért a toxikózisok okozta közvetlen és közvetett károkozás tetemes mértékû.

Kecskeméti S., Kiss I.:
A SZARVASMARHA VÍRUSOS HASMENÉSE

A szarvasmarhák vírusos hasmenésének (BVD) vírusa által okozott hagyományos kórképek mellett kiemelt jelentõsége van a méhen keresztüli fertõzõdésnek, mert ennek során perzisztensen fertõzött állatok is születhetnek, korai embrióelhalás, visszaivarzás, terméketlenség, vetélés alakulhat ki. A vírus kártételéhez a venerealis fertõzõdések és az immunszuppresszió által létrejövõ, másodlagos fertõzések is hozzájárulnak. Újabban haemorrhagiás szindrómákat is észlelnek. A nyálkahártya-betegség csak perzisztensen fertõzött állatban alakul ki, ha citopatogén vírussal felülfertõzõdik.
A betegség kórjelzésére a vírus, a vírusantigén, ill. a víruskomponensek kimutatását és a szerológiai eljárásokat használják.
A BVD leküzdése a betegség megelõzésével, a beteg állat gyógyításával és a fertõzéstõl való mentesítéssel lehetséges. A megelõzésre a behurcolás elkerülésével, a perzisztensen fertõzött állat felismerésével és eltávolításával, valamint vakcinák segítségével van mód. A borjakat 4–6 hónapos korban célszerû immunizálni, a tenyészállatokat 4–5 héttel a termékenyítés elõtt, majd évenkét 3–5 héttel az ellés elõtt kell oltani.
Állományok mentesítése a perzisztensen fertõzött állatok eltávolítása nélkül nem képzelhetõ el, ezért valamennyi tenyészállat (és az utolsó perzisztensen fertõzött állat eltávolítását követõ egy éven belül született, valamennyi borjú) vírusra irányuló szûrõvizsgálatát el kell végezni.

Gál J., Makrai L., Fodor T., Dávid S., Fodor L., Vetési F.
GÜMÕKÓR ELÕFORDULÁSA FOGSÁGBAN TARTOTT MANDARINRÉCÉBEN (AIXA GALERICULATA)

A szerzõk fogságban tartott, a klinikai tünetek megjelenése után diagnosztikai célból elvéreztetett mandarinrécében generalizált gümõkórt állapítottak meg. Kórbonctani és kórszövettani vizsgálattal a májban, a thymusban, és a gégében tuberculumokat találtak, amelyek nagy tömegben tartalmaztak sav- és alkoholálló baktériumokat. Az izolált törzset tenyésztési és biokémiai sajátságaik alapján Mycobacterium avium komplexbe tartozó baktériumnak határozták meg.

Kérõdzõk
Hajtós I., Glávits R., M. Galal: Paratuberculosis észak-magyarországi juhállományokban / 383
Bokori J., Gráf Z.: A teve emésztése és emésztõszervi betegségei 1. Szájszervek, nyálmirigyek, nyelõcsõ / 391
Jánosi Sz., Lankó T., Huszenicza Gy., Rátz F., Szigeti G., Kerényi J., Kulcsár M., Katona F.: A szarvasmarha Prototheca zopfii alga által okozta tõgygyulladása. Irodalmi összefoglaló / 401

Takarmányozás
Fekete S., Kósa E., Bokori J.: Új utak a hozamfokozás és az egészségvédelem területén / 407

Kisállat
Farkas R.: Macskabolha (Ctenocephalides felis Bouché) – újabb ismeretek. Irodalmi összefoglaló / 414
C. Stockhaus, B. Kohn: A véralvadás zavarai kutyák daganatos megbetegedéseiben: eseti példák és irodalmi áttekintés / 420
Kiegészítés – Megjegyzés (Vajdovich P.) / 423

Zoonosis
Fodor L., Szeredi L., Varga J.: A Helicobacter nemzetség. Szemlecikk / 426
M. Stein: A Chron-betegség és a paratuberculosis. Az érem két oldala / 434
P. Steinhagen: A denevérek veszettségérõl / 438

Neuropszichiátria
Karasszon D.: Az állatorvosi neuropszichiátria múltja, jelene és a jövõ feladatai / 440

Rendezvény
A Magyar Állathigiéniai és Környezetvédelmi Társaság közgyûlése (Gödöllõ, 1998. november 20.) (Brydl E.) / 443

Hajtós I., Glávits R., M. Galal:
PARATUBERCULOSIS ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI JUHÁLLOMÁNYOKBAN

A szerzõk 1983 és 1998 között öt észak-magyarországi juhállományban intézeti diagnosztikai vizsgálattal paratuberculosist állapítottak meg. A betegség klinikai tüneteit (súlyos lesoványodást, gyengeséget, az esetek kb. 50%-ában visszatérõ hasmenést, továbbá gyapjúhullást és étvágytalanságot) leggyakrabban a 4–5 éves anyajuhokon és tenyészkosokon figyelték meg. A megbetegedett állatok a szokásos baktérium- és endoparazitaellenes egyedi gyógykezelések ellenére elhullottak.
Hangsúlyozzák a megelõzés (a fertõzéstõl mentes állományok védelmének) fontosságát, továbbá azt, hogy az anyajuhok és tenyészkosok elsenyvedéssel járó megbetegedései esetén indokolt állat-egészségügyi intézeti diagnosztikai vizsgálatot végeztetni a paratuberculosis megállapítása vagy kizárása céljából. A betegség valószínûleg gyakrabban fordul elõ a hazai juhállományokban, mint amit az intézeti diagnosztikai statisztikák tükröznek.

Jánosi Sz., Lankó T., Huszenicza Gy., Rátz F., Szigeti G., Kerényi J., Kulcsár M., Katona F.:
A SZARVASMARHA PROTOTHECA ZOPFII ALGA OKOZTA TÕGYGYULLADÁSA. IRODALMI ÖSSZEFOGLALÓ

A szerzõk munkájukban áttekintik a Prototheca zopfii alga biológiai tulajdonságait, izolálásának és azonosíthatóságának laboratóriumi módszereit, majd ismertetik az általa okozott tõgygyulladás kórtani és klinikai jellemzõit, valamint az ellene való védekezés alapelveit.

Fekete S., Kósa E., Bokori J.:
ÚJ UTAK A HOZAMFOKOZÁS ÉS AZ EGÉSZSÉGVÉDELEM TERÜLETÉN

A szerzõk áttekintik a hozamfokozás klasszikus és reményt keltõ jövõbeli területeit és lehetõségeit. Különös hangsúllyal tárgyalják a jogi szabályozást. Külön rész foglalkozik a természetes ellenálló képessség fokozására irányuló új törekvésekkel.

Farkas R.:
MACSKABOLHA (CTENOCEPHALIDES FELIS BOUCHÉ) – ÚJABB ISMERETEK. IRODALMI ÖSSZEFOGLALÓ

A szerzõ a bevezetõ részben arra mutat rá, hogy a társállatok és tulajdonosaik bolhás fertõzöttsége, valamint az ezzel összefüggõ bántalmak elleni hatékonyabb küzdelem érdekében  alapvetõ fontosságú a kórokozók életmódjának és az azt befolyásoló tényezõknek az ismerete. Elõször a macskabolha elterjedtségével, táplálkozásával, szaporodásával, lárva- és bábkori fejlõdésével foglalkozó közlemények adatai kerülnek összefoglalásra. Külön fejezet foglalkozik az adultuszok gazdára találásával és a gazdán kívüli túlélésének az esélyeivel. Végül részletesen áttekinti a macskabolha közvetítette kórokozókat, továbbá a kutya és a macska bolhacsípés okozta allergiás dermatitisével kapcsolatos ismereteket.

Fodor L., Szeredi L, Varga J.:
A HELICOBACTER NEMZETSÉG. SZEMLECIKK

A szerzõk a Helicobacter nemzetségbe tartozó humán- és állatpatogén baktériumfajok rendszertanát, elõfordulását és morfológiáját tekintik át. Röviden sszefoglalják a helicobacterek által okozott betegségek járványtanát, kórfejlõdését, kórjelzését, gyógykezelését és közegészségügyi jelentõségét.

Karasszon D.:
AZ ÁLLATORVOSI NEUROPSZICHIÁTRIA MÚLTJA, JELENE ÉS A JÖVÕ FELADATAI

Az állatorvosi neuropszichiátria múltját, jelenét és jövõ feladatait áttekintve, a szerzõ – saját vizsgálatai alapján – magatartásváltozással, mozgás-rendellenességekkel és tudatzavarokkal járó bántalmakkal foglalkozik, melyek részint spontán fellépõ, részint kísérletesen létrehozott agyvelõ-elváltozások következtében alakultak ki. A korszerû elnevezések nemzetközi egybehangolásának szükségessége mellett hangsúlyozza az e csoportba tartozó állatbetegségek alaposabb megismerésére irányuló kutatások kiszélesítésének és az állatorvosképzésbe való beillesztésének jelentõségét.

Állatvédelem
Rudas P.: A fájdalom élettana / 447

Fertõzõ betegségek
Farkas T., K. Maeda, H. Sugiura, K. Kai, K. Hirai, K. Otsuki, T. Hayashi: Csirke, japán fürj, galamb, kacsa és varjú szérummintáinak szerológiai vizsgálata csirkeanaemia-vírust neutralizáló ellenanyagok jelenlétére Japánban / 456

Állomány-egészségügy
A Magyar Állathigiéniai és Könyezetvédelmi Társaság tudományos ülése és évi közgyûlése (Brydl E.) / 459
Mucsi I.: EU-csatlakozás elõtt / 460
Kovács F.: Élelmiszer-minõség – népegészségügy / 461
Veresegyházy T.: A B-karotin anyagcseréje és élettani szerepe tehenekben / 462
Vetési F.: A sertés légzõszervi betegségei. Patológiai vonatkozások / 467
M. J. Tielen: A sertésbetegségek megelõzése a vágóhídi monitorrendszeren és az állománymenedzsmenten alapuló sertésállomány-egészségügyi programokkal / 476

Ló
Drén A. Cs.: Lovak fibrioticus és csontosodó myopathiája. Esetismertetés / 480

Hüllõk
Újvári B., Sátorhelyi T., Mezõsi L.: Kígyók altatása / 482

Dioxinok
Sas B., Székely Körmöczy P.: A dioxinok és rokon vegyületeik toxikológiája és élelmiszer-biztonsági vonatkozásaik. Irodalmi áttekintés / 487
Sályi G.: A dioxinok és rokonvegyületeik köz- és állat-egészségügyi jelentõsége. Irodalmi áttekintés / 498

Hírek
Az Észak-Amerikai Állatorvos-kongresszus – a világ legnagyobb állatorvos kongresszusa? (H. Hagenlocher) / 506

Jubileum
Dr. Kojnok János 80 éves (Surján J.) / 507

Rudas P.:
A FÁJDALOM ÉLETTANA

A szerzõ összefoglalja a fájdalom élettanának legújabb ismereteit a fájdalom reflexívének afferens, központi és efferens ágának szisztematikus bemutatásával. Külön ismerteti a fájdalomérzet kontrolljának perifériás és centrális mechanizmusait.
Szemléletes ábrákon mutatja be a fájdalomérzet kialakulását, az érzõ receptorok érzékenységét, a fájdalomérzetért felelõs afferens pályarendszert és az ún. kapuzárás jelenségét.

Farkas T., K. Maeda, H. Sugiura, K. Kai, K. Hirai, K. Otsuki, T. Hayashi:
CSIRKE, JAPÁN FÜRJ, GALAMB, KACSA ÉS VARJÚ SZÉRUMMINTÁINAK SZEROLÓGIAI VIZSGÁLATA CSIRKEANAEMIA-VÍRUST NEUTRALIZÁLÓ ELLENANYAGOK JELENLÉTÉRE JAPÁNBAN

A csirkeanemia-vírusnak (CAV) mindeddig a házityúk volt az egyetlen ismert gazdafaja. A CAV-fertõzöttség egyéb házi- és vadmadárfajokban való lehetséges elõfordulásának vizsgálatára 211 csirke-, 168 japánfürj-, 105 galamb-, 113 kacsa- és 116 varjúszérumot vizsgálta egy micro-scale vírusneutralizációs tesztben (VN). A 13 vizsgált csirkeállományból 9 (69,2%) volt pozitív CAV-neutralizáló ellenanyagok jelenlétére. A 211 egyedi csirkeszérumból 127 (60,2%) neutralizálta a CAV-t. Meglepõ módon a 168 japánfürjszérum-mintából 103 (61,3%) tartalmazott neutralizáló ellenanyagokat 1:20 és 1:2560 titerekkel. Az 1992-ben gyûjtött fürjmintákban a pozitív minták aránya (7,7%) és az ellenanyagok titere (1:20–1:80) jelentõsen kisebb volt, mint az 1995-ben gyûjtött minták esetében (90,2% és 1:20  1:2560). Egyetlen galamb-, kacsa- vagy varjúszérum sem neutralizálta a CAV-t 1:20-as hígításban. Ez az elsõ jelentés CAV elleni ellenanyagok kimutatásáról házityúkon kívül más madárfajban. Eredményeik alapján a japán fürj egy másik lehetséges gazdafaja a CAV-nak vagy egy a CAV-szerû vírusnak Japánban.

Veresegyházy T.:
A B-KAROTIN ANYAGCSERÉJE ÉS ÉLETTANI SZEREPE TEHENEKBEN

Az utóbbi két évtizedben a kutatások földerítették, hogy a B-karotinnak a már régóta jól ismert A-vitamin-szolgáltató szerepe mellett számos más, specifikus funkciója is van. Ezek egyike az antioxidáns szerepe, amely azon alapul, hogy telítetlen kötései miatt meg tudja kötni a szövetekben normálisan is képzõdõ szabadgyököket, s ezáltal megvédi a biológiai membránokat az oxidációtól. Ezen túlmenõen gátolja különbözõ daganatok kialakulását, ill. a már kialakult daganatok fejlõdését. A B-karotinnak fontos szerepe van a lymphocyták képzõdésében és ezáltal immunmodulációs hatást is kifejt. Szarvasmarhában speciális pozitív hatása érvényesül a petefészek funkcióra és a termékenyülésre. A cikk áttekintést ad a B-karotin anyagcseréjérõl és a különbözõ élettani folyamatokra kifejtett hatásának módjáról szarvasmarhában.

Vetési F.:
A SERTÉS LÉGZÕSZERVI BETEGSÉGEI. PATOLÓGIAI VONATKOZÁSOK

A közlemény a gyakorló állatorvos számára olyan ismereteket közöl, amelyek a sertés légzõszervi betegségeinek felismeréséhez, a gyógykezelés elveihez adnak támpontot. Az egyes betegségek morfológiai jellegzetességeinek ismertetése segíti a kórfejlõdés megértését is. Egyúttal felhívja a figyelmet a másodlagos vagy a kevert fertõzések jelentõségére.

M. J. M Tielen:
SERTÉSBETEGSÉGEK MEGELÕZÉSE A VÁGÓHÍDI MONITORINGRENDSZEREN ÉS AZ ÁLLOMÁNYMENEDZSMENTEN ALAPULÓ SERTÉSÁLLOMÁNY-EGÉSZSÉGÜGYI PROGRAMOKKAL

Sok sertésbetegséget elõidézõ kórokozó gyakori a nagy állatsûrûségû területeken levõ sertésállományokban, és a patogén csírák száma az állományok méretével növekszik. Nem lehet, de nem is szükséges az összes elõforduló kórokozót kiirtani az állományokból. Néhány, járványos betegséget elõidézõ kórokozó ellen azonban védekezési stratégia bevezetése szükséges. Ebbõl a célból az Európai Unióban állomány-egészségügyi programokat vezettek be bizonyos betegségek figyelemmel kísérése és felszámolása céljából. A megmaradó kórokozók egy ellenõrzési program segítségével kordában tarthatók úgy, hogy az állatok ellenállóképessége és a környezet fertõzõképessége között egyensúly legyen. A vágóhídi monitor rendszer és az állományok egészségügyi adatai alapján nagy különbségek figyelhetõk meg az egyes állományok állategészségügyi státusza között.
A fogyasztók mind több garanciát szeretnének arra, hogy a sertéshús biztonságos, és arra, hogy az állatok jól érzik magukat egész életükön át. Ezért a termelési lánc egyre több állomását ellenõrizzük a patológiai-anatómiai és a szerológiai eredményekre támaszkodó vágóhídi vizsgálatok segítségével, amelynek folyamatát a minimumkövetelmények rendszeres ellenõrzésével együtt egy integrált minõség ellenõrzési rendszerbe (Integrated Quality Control, IQC) foglaltuk.

Drén A. Cs.:
LOVAK FIBROTICUS ÉS CSONTOSODÓ MYOPATHIÁJA. ESETISMERTETÉS

A szerzõ egy 4 éves, quarter horse fajtájú herélt ló sántaságot okozó, fibroticus myopathiájának sikeres mûtéti megoldásáról számol be.

Újvári B., Sátorhelyi T., Mezõsi L.:
KÍGYÓK ALTATÁSA

A többi állatfajhoz hasonlóan a kígyók altatására is szükség lehet akár a bemutatásra vagy hobbyként tartott állatok esetében gyógykezelés, vagy a szabadban élõknél biológiai megfigyelés céljából. A kígyók biológiai és anatómiai sajátosságai miatt a más állatfajoknál használt szerek, kombinációik és adagjuk megválasztása körültekintést követel. A szerzõk áttekintik az inhalációs, a parenteralisan alkalmazott, valamint a kombinációs altatás kígyókon alkalmazott módszereit, továbbá beszámolnak magyarországi kígyófajokon (rákosréti viperán – Vipera ursinii rakosiensis; vízisiklón – Natrix natrix) folytatott saját tapasztalataikról. Egy általuk átalakított állatorvosi altatókészülékben halotánnal altatták az állatokat. Végül összefoglalják az alvás mélységének ellenõrzését is. A különbözõ altatószerek adagját a különféle kígyófajokon táblázatban adják meg.

Sas B., Székely Körmöczy P.:
A DIOXINOK ÉS A ROKON VEGYÜLETEI TOXIKOLÓGIÁJA, VALAMINT KÖRNYEZETVÉDELMI, KÖZEGÉSZSÉGÜGYI ÉS ÉLELMISZER-BIZTONSÁGI VONATKOZÁSAIK. IRODALMI ÖSSZEFOGLALÓ

Az elmúlt idõszakban az Európai Közösség (EC) egyes országaiban meghatározott módon elõállított, ill. felhasznált takarmánnyal és az élelmiszerrel kapcsolatosan ún. „dioxinszennyezettségi botrány” alakult ki. Ezt követõen mind az EC, mind pedig a hazai hatóságok - a káros egészségügyi következményeket megelõzendõ - komplex védelmi intézkedéseket írtak elõ.
A közlemény összefoglalja a poliklórozott dibenzo-p-dioxinok (PCDD), a poliklórozott dibenzofuránok (PCDF) és a poliklórozott bifenilek (PCB) meghatározó kémiai jellemzõit. Továbbá tárgyalja elsõsorban a dioxinok és származékaik környezetvédelmi, toxikológiai, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági vonatkozásait: a szóbanforgó vegyületek, homológjaik és sztereoizomérjeik képzõdése, a környezetvédelmi vonatkozások és a megelõzés lehetséges eljárásrendje, közegészségügyi és toxikológiai vonatkozások, a Toxikológiai Ekvivalencia (TEQ) és a Toxikológiai Ekvivalencia Faktor (TEF) meghatározása és az alkalmazásuk módja, az érintett vegyületek dózisa és a daganatkeltõ hatás közötti kapcsolat, az érintett vegyületek anyagcseréjének a korszerû leírása, az egyes alapélelmiszerek dioxinszennyezettségének nemzetközi összehasonlítása (tehéntej, anyatej, tejtermékek, hús- és húskészítmények, tengeri halak, növényi olajok, a tojás, zöldségek és gyümölcsök), az érintett vegyületek nagyérzékenységû mûszeres analitikai meghatározásának módszerei, következtetések és ajánlások.

Sályi G.:
A DIOXINOK ÉS ROKON VEGYÜLETEIK KÖZ- ÉS ÁLLAT-EGÉSZSÉGÜGYI, VALAMINT ÉLELMISZER-HIGIÉNIAI JELENTÕSÉGE. IRODALMI ÁTTEKINTÉS

Az összeállítás felvázolja a „dioxinszerû” hatású PCDD, PCDF és PCB származékok alapvetõ tulajdonságait, a velük való környezetszennyezés forrásait, a feldúsulásuk módját a táplálékláncban, valamint az anyagforgalmukat az állati szervezetben.
A néhány heveny toxicitási adaton túl ismertetésre kerülnek a dioxinok tartós felvétele esetén kísérleti állatokban megfigyelhetõ toxikus hatások, valamint a környezetszennyezõdések következményeinek humánepidemiológiai elemzése eredményei, továbbá a gyakorlatban elõfordult állatmérgezések tapasztalatai. Az áttekintés adatokkal érzékelteti a környezet átlagos „dioxin”-szennyezettségének mértékét, és ismerteti az ember számára – egészségkárosodás nélkül – elviselhetõ „dioxin” felvétel becsült értékét.

Akadémiai beszámolók
Az 1998. évi állatorvos-tudományi kutatási eredmények az akadémiai beszámolók 25. éves jubileumi ülésein / 511

Fertõzõ betegségek
Hajtós I.: Az állatorvosi szempontból fontos Corynebacterium-fajokról. Irodalmi áttekintés / 528

Szarvasmarha
Mézes M., Tõzsér J., Várszegi J.: A takarmány szervesszelén-kiegészítésének hatása tenyészbikák vérének és seminalis plazmájának szelénstátusára / 536
Miavecz M.: A szarvasmarhamagzat nemének meghatározása / 540

Kisállat
A. Heusinger, P. Kühlein: Szopornyicafertõzés: kóroktan, kórfejlõdés és kórhatározás / 542
F. Hamann, H. Weddell, J. Bauer: A kutyák demodicosisáról / 544
Kiegészítés – Megjegyzés (Farkas R.) / 547

Élelmiszer-higiénia
Százados I., Orbán P.: A Salmonella-elõfordulás gyakorisága és jelentõsége rendes vágás során levágott és laboratóriumi kiegészítõ húsvizsgálattal megvizsgált sertésekben / 550

Biotechnológia
Bali Papp Á., Ivancsics J., Dohy J.: Sertésembriók in vitro elõállításának lehetõségei. Szemlecikk / 559

MOÁE
A Magyar Országos Állatorvos-Egyesület alapszabályának módosított tervezete / 565

Könyvismertetések
Sótonyi P.: Anatomia Canis CD-ROM 1. és 2. (Rudas P.) / 539
Szieberth I. (szerk.): A Magyar Állatorvosok I. Világtalálkozójának krónikája (Karasszon D.) / 549
H. Schebitz, W. Brass: Kutya- és macskamûtétek (Tóth J.) / 569

In memoriam
Tóth Béla Lajos (Bárdos L.), Pázmány Lajos (Padányi M.), Gáll Péter (Guzsvány M.), Fazekas Károly (Solti S.), Szabó Kálmán (Hollós L.) / 570

Hajtós I.:
AZ ÁLLATORVOSI SZEMPONTBÓL FONTOS CORYNEBACTERUM-FAJOKRÓL. IRODALMI ÁTTEKINTÉS

A szerzõ a Corynebacterium nemzetségbe tartozó és állatorvosi szempontból fontos baktériumfajokról, továbbá a velük kapcsolatba hozható megbetegedésekrõl ad áttekintést. Itt tárgyalja a korábban idesorolt C. pyogenes (legújabb nevén Arcanobacterium pyogenes) tulajdonságait is. A laboratóriumi bakteriológiai diagnosztika számára 2 táblázatban foglalta össze e fajok egymástól való elkülönítésének legfontosabb szempontjait.

Mézes M., Tõzsér J., Várszegi J.:
A TAKARMÁNY SZERVESSZELÉN-KIEGÉSZÍTÉSÉNEK HATÁSA TENYÉSZBIKÁK VÉRÉNEK ÉS SEMINALIS PLAZMÁJÁNAK SZELÉNSTÁTUSÁRA

A szerzõk hat hónapon át tartó szerves szelénkiegészítés (0,5 mg/állat/nap) hatását vizsgálták a vér és a szeminális plazma szelén tartalmára és glutation-peroxidáz aktivitására tenyészbikákban. Megállapították, hogy a vér és a szeminális plazma szeléntartalma egymástól függetlenül változik és közöttük összefüggés nem áll fenn. A vér szelén tartalma jelentõsen változott a takarmány aktuális szeléntartalmától függõen. Az eredményekbõl levonható továbbá az a következtetés is, hogy a szelén kiegészítés hatásának felmérésére a glutation-peroxidáz aktivitás mérés önmagában nem megfelelõ indikátor átlagos szelénellátás mellett bikákban.

Miavecz M.:
A SZARVASMARHAMAGZAT NEMÉNEK MEGHATÁROZÁSA

Áttekintik az in vitro érlelés, termékenyítés, a koraembriók tenyésztésének feltételeit. A petesejt maturáltatásához szükséges ismerni azt a mechanizmust, mely az ovuláció közeledtével újraindítja a petesejt számfelezõ osztódását. A tüszõ somaticus sejtjei által termelt növekedési faktoroknak jelentõs szerep jut ebben a folyamatban. A sikeres in vitro fertilizáció feltétele, hogy a polyspermia elõfordulásának gyakoriságát csökkentsük. Ha reprodukáljuk a petesejtmaturáció, -fertilizáció és a zigóta fejlõdését biztosító komplex fiziológiai folyamatot, megszüntetjük a szakadékot, mely a sertésembrió in vivo és in vitro fejlõdése között jelenleg fennáll.

Százados I., Orbán P.:
A SALMONELLA-ELÕFORDULÁS GYAKORISÁGA ÉS JELENTÕSÉGE RENDES VÁGÁS SORÁN LEVÁGOTT ÉS LABORATÓRIUMI KIEGÉSZÍTÕ HÚSVIZSGÁLATTAL MEGVIZSGÁLT SERTÉSEKBEN

Szerzõk feldolgozták az 1989–1997-ig terjedõ 20 évben végzett laboratóriumi kiegészítõ húsvizsgálatok Salmonella-pozitív eseteit. A beteg állatok vágására szolgáló kényszervágóhídról származó 10 014 sertésbõl 213 alkalommal (2,12%), rendes vágás során levágott, különféle kóros elváltozások miatt laboratóriumi kiegészítõ húsvizsgálatra küldött 11 933 sertés vizsgálati anyagából 65 esetben (0,54%) izoláltak Salmonellát.
A közleményben a rendes vágás során levágott sertésekben észlelt eseteket ismertették. A kitenyésztett salmonellák száma évente 0–13 között változott, arányuk átlagosan 0,54% volt. Anyagukban 18 szerotípus fordult elõ. Leggyakoribb volt a S. typhisuis (23,1%) és a S. choleraesuis (20,0%), a többi, sertéshez „nem adaptálódott” Salmonella elõfordulási gyakorisága 56,9% volt. Utóbbiak közül a S. derby, a S. infantis és az „R” típusú Salmonella állt az elsõ helyen. A vizsgálat évei során a S. typhisuis és a S. choleraesuis együttesen csökkenõ, a többi „nem adaptálódott” Salmonella-szerotípus emelkedõ tendenciát mutatott, a változás nem volt szignifikáns.
A laboratóriumi kiegészítõ húsvizsgálat során vizsgált, pozitív minták adatait összesítve megállapították, hogy a zsigerek (lép, máj, vese) viszonylag gyakran (23,07%) tartalmaztak salmonellákat, szemben a „húst” reprezentáló izom- és nyirokcsomómintákkal, amelyekben Salmonella-fertõzöttség ritkán (az összes pozitív eset 1,92%-ában) fordult elõ. Leggyakrabban (62,22%) a kóros elváltozások (túlnyomóan tályogok) voltak Salmonella-pozitívak. Az esetek jelentõs részében csak egy szerv tartalmazott Salmonellát, két szerv az esetek 7,69%-ában, három szerv 4,62%-ban, 6 szerv 1,54%-ban volt Salmonella-pozitív.
A rendes vágás során levágott és laboratóriumi kiegészítõ húsvizsgálatra küldött 65 Salmonella-pozitív sertés között heveny megbetegedésre utaló elváltozásokat 9 esetben (13,8%), idült megbetegedést 56 esetben (86,2%) észleltek. Utóbbi csoportban a különféle tályogos és idült gyulladásos elváltozások domináltak. Az eseteket idõrendben az 1. táblázat tartalmazza.
A sertésbontás és -hasítás során sérült, Salmonellával fertõzött tályogok kenõdés útján szennyezhetik a vágóvonalat, ill. az ott lévõ állati testeket. Ez a veszély a HACCP-elvek betartásával csökkenthetõ. Növeli a fogyasztók biztonságát, ha az állatorvosi vizsgálatra elkülönített sertések zsigereit fogyasztásra alkalmatlannak minõsítik, és a kóros elváltozásokat (tályog, gyulladás stb.) gondosan eltávolítják és elkobozzák.
A korszerû vágóüzemekben az integrált húsvizsgálat és a HACCP-elv következetes alkalmazásával a salmonellosisban beteg vágóállatok alárendelt szerepet játszanak az üzemi Salmonella-szennyezettség kialakulásában. A vágóállatok salmonellás megbetegedéseinek jelentõsége a korábbi évekhez viszonyítva csökkent, és a probléma kezelhetõvé vált. Napjainkban ezért a vágó-, feldolgozó- és darabolóüzemek számára elsõsorban a tünetmentes Salmonella-hordozó vágóállatok jelentik a fõ veszélyt.

Bali Papp Á., Iváncsics J., Dohy J.:
SERTÉSEMBRIÓK IN VITRO ELÕÁLLÍTÁSÁNAK LEHETÕSÉGEI. SZEMLECIKK

Áttekintik az in vitro érlelés, termékenyítés, a koraembriók tenyésztésének feltételeit. A petesejt maturáltatásához szükséges ismerni azt a mechanizmust, mely az ovuláció közeledtével újraindítja a petesejt számfelezõ osztódását. A tüszõ somaticus sejtjei által termelt növekedési faktoroknak jelentõs szerep jut ebben a folyamatban. A sikeres in vitro fertilizáció feltétele, hogy a polyspermia elõfordulásának gyakoriságát csökkentsük. Ha reprodukáljuk a petesejtmaturáció, -fertilizáció és a zigóta fejlõdését biztosító komplex fiziológiai folyamatot, megszüntetjük a szakadékot, mely a sertésembrió in vivo és in vitro fejlõdése között jelenleg fennáll.

Fertõzõ betegségek – Nagyállat
Fodor L., Varga J., Jákics É.: A Pasteurella nemzetség baktériumai, állatorvosi és humánkórtani jelentõségük. Irodalmi összefoglaló / 575
M. Büttner, R. Ahl: Klasszikus sertéspestis / 582
Kiegészítés–Megjegyzés (Varga J.) / 587
J. Teuffert, M. Kramer, H. Schlüter: A németországi sertéspestis járványtanához, tekintettel a gyakorló állatorvosok feladataira / 590

Fertõzõ betegségek – Kisállat
Süveges T., Palya V., Benyeda J.: Adatok a csirkék sejtzárványos hepatitisének diagnosztikájához / 596
Békési L., B. V. Ball, Dobos-Kovács M., Bakonyi T., Rusvai M.: A mézelõ méh (Apis mellifera) heveny bénulás vírusának hazai elõfordulása Varroa-atkával fertõzött méhészetben / 601

Állomány-egészségügy
Rafai P.: A sertésvágóhídi állat-egészségügyi monitorrendszer bevezetésének lehetõségei Magyarországon / 604

Takarmányozás
Rafai P., Jakab L.: A takarmányok szerves kötésû szelénnel való kiegészítésének hatása a kocasüldõk és a többször fialt kocák szaporodásbiológiai teljesítményére / 610

Élelmiszer-higiénia
Gyetvai B.: Gondolatok a mikrobiológiai laboratórium akkreditációjáról / 616

Állatvédelem
Semjén G.: A fájdalomcsillapítás gyógyszertana. Összefoglaló közlemény I. / 619
Várnagy L.: Az állatvédelem megvalósulása Magyarországon / 627

Levél a szerkesztõséghez
Két vadegészségügyi megfigyelés (Csapó I.) / 589
Kiegészítés–Megjegyzés (Varga J.) / 589

Könyvismertetések
Karsai F., Vörös K. (szerk.): Állatorvosi belgyógyászat. (2. kiad.) I. A kutyák és a macskák betegségei (Lami Gy.) / 634
N. Kraft, V. M. Dürr: Állatorvosi klinikai laboratóriumi diagnosztika (Kováts J.) / 625

In memoriam
Dr. Markói Béla (1923–1999) (Lami Gy.) / 631
Dr. Hengl Rezsõ (1928–1999) (Tanyi J.) / 632
Dr. Marsi István (1967–1999) (G. Lórászkó)/ 633

Fodor L., Varga J., Jákics É.:
A PASTEURELLA NEMZETSÉG BAKTÉRIUMAI, ÁLLATORVOSI ÉS HUMÁNKÓRTANI JELENTÕSÉGÜK. IRODALMI ÖSSZEFOGLALÓ

A szerzõk a Pasteurella nemzetség baktériumait, azok állatorvosi és humánkórtani jelentõségét tekintették át. Ismertetik a P. multocida, a P. anatis, a P. avium, a P. bettyae, a P. caballi, a P. canis, a P. dagmatis, a P. gallinarum, a P. granulomatis, a P. langaa, a P. lymphangitidis, a P. mairii, a P. stomatis és a P. volantium fõbb tulajdonságait, támpontot adnak azonosításukhoz. Bár az újabb adatok alapján a P. haemolytica, a P. pneumotropica és a P. trehalosi törzsek nem tartoznak a Pasteurella nemzetségbe, klinikai bakteriológiai szempontok miatt mégis összehasonlítják a valódi Pasteurella-fajokkal.

Süveges T., Palya V., Benyeda J.:
ADATOK A CSIRKÉK SEJTZÁRVÁNYOS HEPATITISÉNEK DIAGNOSZTIKÁJÁHOZ

Szerzõk egy hússzülõpár-állományban a megszokottól fiatalabb, már 10 napos csirkékben állapítottak meg sejtzárványos hepatitist. A betegség kórokozóját SPF-tyúkok embrionált tojásainak szíkzsákjába, valamint allantoisüregébe oltással izolálták, és tyúkembriók májából készített szövettenyészetekben tovább passzálták. Az izolált vírust a madár adenovirusok I. csoportjába tartozó vírusként azonosították.
Szövettani vizsgálattal a természetes körülmények között megbetegedett, elhullott vagy diagnosztikai célból kiirtott állatok szerveiben, a betegségre jellemzõnek ismert elváltozások mellett, a duodenumban az enterocytákban, valamint a hasnyálmirigy Langerhans-szigeteit felépítõ sejtekben is basophil festõdésû magzárványokat mutattak ki. Az elváltozások specifikusságát azzal is igazolták, hogy azok a természetesen megbetegedett csirkék szerveinek baktériummentes szûrletével oltott tyúkembriók májában is kialakultak.

Gyetvai B.:
AKKREDITÁCIÓ ÉS MIKROBIOLÓGIAI VONATKOZÁSAI

A laboratóriumok minõsítésében az akkreditációnak egyre nagyobb a gyakorlati jelentõsége. Az Európai Unióhoz való csatlakozással párhuzamosan a mikrobiológiai laboratóriumok által használt módszerek megbízhatósága és összehasonlíthatósága ugyanolyan alapvetõ követelmény, mint a kapcsolódó hazai és nemzetközi szabványok ismerete.

Várnagy L.:
AZ ÁLLATVÉDELEM MEGVALÓSULÁSA MAGYARORSZÁGON

A szerzõ bemutatja az állatvédelemmel kapcsolatos nemzetközi és hazai elõzményeket, törekvéseket. Áttekinti azokat a jogszabályokat, amelyek ma Magyarországon az állatvédelem jogi alapját képezik.

Semjén G.:
A FÁJDALOMCSILLAPÍTÁS GYÓGYSZERTANA. ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY I.

Jelenleg nagy számban állnak rendelkezésre különbözõ támádáspontú fájdalomcsillapítók, ennek ellenére az állatorvosi gyakorlatban mégsem alkalmazzák õket a kívánatos és indokolt mértékben. Az analgetikumok eddigieknél gyakoribb és célszerû terápiai hasznosítását kívánja elõsegíteni ez a kétrészes összefoglaló. Ebben a részben a nem szteroid gyulladásgátlók (NSZGYG-k) kerülnek ismertetésre. Elsõsorban a farmakológiai hatások (fájdalom-, lázcsillapítás, gyulladásgátlás) és a legfontosabb mellékhatások (fekélyképzõdés, vesekárosodás, vérzések) mechanizmusát mutatjuk be az újabb ismeretek alapján. Felhívjuk a figyelmet az egyes NSZGYG-k hatékonyságában, ill. az általuk kiváltott mellékhatások gyakoriságában szerenként és állatfajonként megmutatkozó jelentõs különbségekre és ennek terápiai vonzatára. Végül, megemlítjük az NSZGYG-k indikációs területeit, kitérve az újabb készítmények alkalmazására a perioperatív analgesiában.

Békési L., B. V. Ball, Dobos-Kovács M., Bakonyi T., Rusvai M.:
A MÉZELÕ MÉH (APIS MELLIFERA) HEVENY BÉNULÁS VÍRUSÁNAK HAZAI ELÕFORDULÁSA VARROA-ATKÁVAL FERTÕZÖTT MÉHÉSZETBEN

A mézelõ méh vírusai már régóta ismertek, ám a kutatók és a méhészek érdeklõdését újabban a Varroa jacobsoni parazita atkával való kölcsönhatásuk keltette fel. Klinikai tünetek alapján valószínûsíthetõ volt néhány méhvírus elõfordulása Magyarországon is, eddig viszont egyet sem sikerült kimutatni. A szerzõk egy jellegzetes tüneteket mutató, atkával enyhén fertõzöttnek gondolt méhcsalád egyedeiben azonosították a heveny bénulás vírusát (acute paralysis virus). Az atkaellenes kezelések dacára nyár végére az atkásság fokozódott, több család összeomlott a méhészetben, és súlyos téli veszteségek keletkeztek.

Rafai P.:
A SERTÉSVÁGÓHÍDI ÁLLAT-EGÉSZSÉGÜGYI MONITORRENDSZER BEVEZETÉSÉNEK LEHETÕSÉGEI MAGYARORSZÁGON

A sertésállományokban elõforduló egyes, közöttük elsõsorban az ún. összetett okú betegségek jelentõs veszteséget okoznak mind a húsiparnak, mind pedig a termelõnek. A veszteségek csökkentéséhez Magyarországon is meg kell teremteni a vágóhídi állat-egészségügyi monitorrendszert, amelynek adatait a termelõk és az õket segítõ állat-egészségügyi szolgálat hasznosíthatja.
A külföldi és a rendelkezésre álló korábbi hazai tapasztalatok alapján az ÁOTE Állathigiéniai Tanszékének munkatársai létrehoztak az R-Ko-N Kft. Balmazújvárosi Vágóhídján egy, a hazai feltételekhez adaptált, olyan vágóhídi állat-egészségügyi monitorrendszert, amellyel folyamatosan nyomon követhetõ a stabil beszállítók állatállományaiban elõforduló tüdõgyulladások, mellhártyagyulladás, az orsóférgesség okozta májelváltozások, az idült gócos interstitialis vesegyulladás, valamint a rühösség okozta bõrelváltozások elõfordulási gyakorisága és súlyossága.
A közlemény ismerteti az adatgyûjtés és -feldolgozás módszerét, így egy jobb és egy kevésbé jó állományból származó sertések adatai alapján bemutatja az adatközlés módját is.

Rafai P., Jakab L.:
A TAKARMÁNYOK SZERVES KÖTÉSÛ SZELÉNNEL VALÓ KIEGÉSZÍTÉSÉNEK HATÁSA A KOCASÜLDÕK ÉS A TÖBBSZÖR FIALT KOCÁK SZAPORODÁSBIOLÓGIAI TELJESÍTMÉNYÉRE

A Cytoplex-Selenit olyan szárított Saccharomyces cerevisiae élesztõgomba-kultúra, amely szeleno-metionin formájában 1000 mg/kg szelént tartalmaz. Vizsgálataikkal a szerzõk arra kerestek választ, hogy a takarmány Cytoplex-Selenittel történõ (300 g/t takarmány) szelénkiegészítése
– módosítja-e tenyészkocasüldõk csoportjában a ciklusba lendülõk arányát és az elsõ termékenyítéskori életkort;
– többször fialt kocáknál befolyásolja-e a születéskori alomnépességet, a malacok növekedését és az elhullási arányt a választásig;
– van-e hatással a kocák fialáskörüli betegségkomplexumára?
A kocasüldõkkel végzett kísérlet adatai arra utalnak, hogy a 100 süldõbõl álló kísérleti csoport takarmányának 170 napos életkortól történõ, 0,3 mg/kg-os szelénkiegészítése nem módosította a vizsgált paramétereket az azonos nagyságú kontrollcsoportéhoz viszonyítva.
A 32–32, többször fialt kocából álló kontroll- és kísérleti csoporttal végzett vizsgálat során két fialást, két szoptatási idõszakot és két, választástól termékenyítésig eltelt idõt követtek nyomon. Az elsõ fialást megelõzõen a kísérleti kocák mindössze 14 napig fogyasztottak szelénnel dúsított tápokat, míg a második fialást megelõzõen a kísérleti csoport tápja már az elõzõ szoptatás, választás és vehemépítés idején is tartalmazott szelénkiegészítést (0,3 mg/kg).
A rövid idejû szelénkiegészítés a kísérleti és kontrollkocák között csekély mértékû, inkább egyedi variációkból adódó eltérést eredményezett. A tartós szelénkiegészítés hatására a kísérleti kocák fialási alomnépessége átlagosan 0,8 malaccal nagyobb volt, és a kísérleti kocák malacai a 33 napos választásig közel 400 g-mal többet gyarapodtak a kontrollkocákéinál. A második fialásban a kocák fialáskörüli betegségkomplexuma egyik csoportban sem volt megfigyelhetõ.
Jóllehet a többször fialt kísérleti és kontrollkocák szaporodásbiológiai teljesítményét jellemzõ adatok között nem tudtak szignifikáns különbséget kimutatni, a számszerûen nagyobb fialási alomnépesség és a szopós malacok kedvezõbb tömeggyarapodása indokolhatja a kocatakarmányok Cytoplex-Selenittel történõ kiegészítését. Úgy tûnik, hogy a Cytoplex-Selenit jó szelénforrás, és alkalmas arra, hogy a sertéstápokra elõírt 0,4–0,5 mg/kg szelénkoncentrációt ezzel a készítménnyel biztosítsák.

Sertés
Kecskeméti S., Kiss I., Tuboly T.: Sertéscircovirusok / 639
Bíró O., Ózsvári L., Illés B. Cs.: Betegségek okozta veszteségek számszerûsítése a sertéstartásban / 643
Farkas R., Pribienszky Cs.: Egy szakosított sertéstelep orsóférgesség elleni védekezésével összefüggõ tapasztalatok / 648

Baromfi
Sályi G., Glávits R.: A fertõzõ satnyaság szindróma ásványianyag-forgalmi (csontosodási) zavarral járó formája pecsenyecsirkében / 654

Takarmányozás
Mézes M., Virág Gy., Erdélyi M.: Különbözõ kémiai formában adagolt szelén hatása a nyúl vérének szelénstátusára / 663
Könyves L., Brydl E.: A takarmány szelén- és E-vitamin-kiegészítésének hatása a tejhasznú tehenek tõgyegészségügyi státusára. Irodalmi áttekintés és saját tapasztalatok /666
Kósa E., Fekete S.: A Cytoplex króm- (szerves króm) kiegészítés hatása a nagyüzemi sertéshizlalásban / 673

Kutya
Hetyei Cs., Dobos-Kovács M., Szilágyi A.: Karboximetilcellulóz (CMC) alapú, nátrium-glikolsavat tartalmazó tapétaragasztó okozta heveny mérgezés kutyában. Esetismertetés /677
R. T. Wendt: Az emésztõcsõ endoszkópos vizsgálata / 683

Klinikum
G. Heigl: A kórkép: anaemia. Alapfogalmak és kórhatározás / 687

Továbbképzés
H. Hagenlocher: Az állatorvosok szakosodása az NSZK-ban és az EU más országaiban / 691

Rendezvény
A Közép-Európai Buiatrikusok elsõ és a Magyar Buiatrikusok társaságának 11. kongresszusa (Balatonfüred, 1999. május 27–29.) (Szenci O., Brydl E.) / 695

In memoriam
Dr. Gulyás Mihály (1921–1999) (Fehér D.) / 697

Könyvismertetés
Ch. Pollitt: A ló patájának színes atlasza: anatómia és klinikum (Bodó G.) / 697
Nagy F. (szerk.): Magyar tudóslexikon (Karasszon D.) / 698
T. David: Õserdõk patikája / 699

Kecskeméti S., Kiss I., Tuboly T.:
SERTÉSCIRCOVIRUSOK

Az utóbbi években elõforduló, sertés- circovirusokkal kapcsolatba hozható kórképet a postweaning multisystemic syndrome-ot (PMWS) ismertetik a szerzõk. A sertés-circovirusok I. csoportja már legalább 25 éve széles körben elõfordul, de a fertõzõdést követõen nem alakul ki betegség. A rossz tömeggyarapodással, lesoványodással, kis morbiditással, nagy mortalitással, légzõszervi tünetekkel, a lágyéki nyirokcsomók megnagyobbodásával és esetleg sárgasággal járó, állományon belül lassan terjedõ kórképet a II. csoportba tartozó vírusok okozzák. Kórbonctanilag a nyirokcsomók megnagyobbodását, interstitialis tüdõgyulladást, kórszövettanilag a nyirokképletekben a lymphoid  elemek megfogyatkozását, histiocytás infiltrációt és citoplazmazárványokat tartalmazó óriássejtek megjelenését lehet megfigyelni. A vírus kimutatására a vírusizolálást, a PCR-t és az immunhisztokémiai eljárást használják a leggyakrabban. Vírusneutralizációval és  ELISA-val az ellenanyagok kimutatása is lehetséges.
A szerzõk PCR-eljárást fejlesztettek ki, mely segítségével az eddig vizsgált hazai állományokban a betegség kórokozóját még nem sikerült kimutatni.

Bíró O., Ózsvári L., Illés B. Cs.:
BETEGSÉGEK OKOZTA VESZTESÉGEK SZÁMSZERÛSÍTÉSE A SERTÉSTARTÁSBAN

A piacgazdasági viszonyok között mind az állatorvosok, mind az állattartók részérõl egyre nagyobb az igény, hogy az állat-egészségügyi beavatkozásokkal kapcsolatos döntések gazdaságossági elemzéseken alapuljanak. A szerzõk modellszámításokkal kimutatták, hogy egy átlagos hizlalási mutatókkal rendelkezõ telepen a napi testtömeg-gyarapodás és a takarmányértékesülés 10%-os javulásával, valamint az elhullások 4%-ról 3%-ra csökkentése révén 1633 Ft/hízó többletjövedelmre lehet szert tenni. A szaporodásbiológiai menedzsment hatékonysága és a sertéstartás jövedelmezõsége között is igen szoros a korreláció. Az állat-egészségügyi menedzsment által befolyásolható tényezõk közül az alomnagyság 20%-os növelése évente 14 700 Ft/koca, a fialási arány ugyanilyen mértékû növelése pedig 4960 Ft/koca többletjövedelmet jelent. Az egy nem produktív (üres) napra jutó veszteség nagysága 287 Ft/koca. Az értékek telepenként és idõszakonként változhatnak.

Farkas R., Pribenszky Cs.:
EGY SZAKOSÍTOTT SERTÉSTELEP ORSÓFÉRGESSÉG ELLENI VÉDEKEZÉSÉVEL ÖSSZEFÜGGÕ TAPASZTALATOK

A szerzõk egy 1600 kocás szakosított sertéstelepen arra kerestek választ, hogy az orsóférgesség elleni tervszerû és rendszeres gyógyszeres kezelés ellenére, miért jelentõs a vágóállatok e bántalommal összefüggõ májkobzása. A különbözõ korcsoportú állatok környezetébõl gyûjtött 133 bélsárminta parazitológiai és 101 hízó májának és belének vágóhídi vizsgálata során kapott eredményeket az alkalmazott féregtelenítési, takarítási/fertõtlenítési gyakorlattal, valamint a korábbi májkobzási adatokkal együtt értékelték.
Arra mutattak rá, hogy a különbözõ korcsoportú sertések féregtelenítése nem megfelelõ. Az albendazol hatóanyagú készítménnyel egy napon végzett féregtelenítés helyett legalább 2–3 napon át kellene adni a takarmányba kevert szert. A kocákat még a kocaszálláson és nem a fialás után, a fiaztatóban kell kezelni. Az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kell fektetni a hizlaldai termek padozatának takarítására és fertõtlenítésére is, mert a hízók többségének orsóférgessége itt alakul ki, s a hizlaldai többszöri féregtelenítés ellenére kb. 10%-os májveszteséget okoz, mivel az albendazol nem képes elpusztítani a lárvákat a májba történõ vándorlásuk elõtt.

Mézes M., Virág Gy., Erdélyi M.:
KÜLÖNBÖZÕ KÉMIAI  FORMÁBAN ADAGOLT SZELÉN HATÁSA A NYÚL VÉRÉNEK  SZELÉNSTÁTUSÁRA

A szerzõk nátrium-szelenit és nátrium-szelenát egyszeri per os adagolásának (0,0274 mg/állat) hatását vizsgálták a nyúl vérplazmájának és vörösvérsejt-hemolizátumának glutation-peroxidáz-aktivitására. Megállapították, hogy a vérplazma enzimaktivitása nagyobb volt a kezelést követõ 24. órában a nátrium-szelenáttal kezelt csoportban, de a vizsgálat végére (120. óra) a csökkenés mértéke is jelentõsebb volt ebben a csoportban. A vörösvérsejt-hemolizátumban viszont a nátrium-szelenittel kezelt csoportban volt nagyobb az enzimaktivitás, és a csökkenés mértéke is mérsékeltebb volt.
Az eredmények egyrészt arra utalnak, hogy a szelén, eltérõ kémiai formában adagolva, eltérõ módon metabolizálódik. Gyorsabban ürül a vesén keresztül a szelenát esetében, aktiválva egyúttal a vese tubularis sejtjeiben termelõdõ vérplazma glutation-peroxidázt. Másrészt bizonyították azt a tényt is, hogy a vörösvérsejtenzim aktiválódása poszttranszlációs modifikációval is megvalósulhat, mert a kezelést követõ 24. órában már jelentõs aktivitásnövekedés volt mérhetõ.

Könyves L., Brydl E.:
A TAKARMÁNY  SZELÉN- ÉS E-VITAMIN-KIEGÉSZÍTÉSÉNEK HATÁSA A TEJHASZNÚ TEHENEK TÕGYEGÉSZSÉGÜGYI STÁTUSÁRA. IRODALMI ÁTTEKINTÉS ÉS SAJÁT TAPASZTALATOK

Az összeállítás elsõ része áttekintést kíván adni a szelénnek és az E-vitaminnak a tehenek tõgyegészségügyi profilaxisában betöltött szerepérõl a nemzetközi szakirodalom tükrében. A közlések alapján a takarmányadag szelénnel és E-vitaminnal való kiegészítése növeli a tõgy sejtes immunválasz-készségét, ezáltal kevesebb a szubklinikai és/vagy klinikai tõgygyulladások elõfordulása, valamint az elegytej szomatikus sejtszáma. A szelénkiegészítés módját illetõen a szerves kötésben lévõ forma bizonyult hatékonyabbnak a szervetlennel szemben.
A dolgozat második részében  a szerzõk saját kísérletes tapasztalataikról számolnak be, amely szerint a már tartósan (minimum 3 hónap) magas szomatikus sejtszámú (400 000 db/ml) tejet termelõ állománycsoport tõgyegészségügyi státusának jelentõs javulása csupán a takarmányadag szelénnel és E-vitaminnal történõ kiegészítésével nem érhetõ el, a további romlás azonban valószínûleg megelõzhetõ. A szelén és E-vitamin-kiegészítés jelentõsége a mastitis elleni védekezés során elsõsorban a megelõzésben van.

Kósa E., Fekete S.:
A CYTOPLEX KRÓM (SZERVES KRÓM) KIEGÉSZÍTÉS HATÁSA A NAGYÜZEMI SERTÉSHIZLALÁSBAN

Sertéstelepen, nagyüzemi körülmények között 28 napos, választott hússertés malacokkal, közel 5 hónapon át tartó vizsgálatban a Cytoplex króm takarmánykiegészítõ hatását vizsgálták. Kísérletükben két csoportot alakítottak ki. A kontrollcsoportban 548, a kísérleti csoportban 555 volt az állatok száma. A kontrollcsoport állatai a telepen addig is szokásos takarmányt kapták. A kísérleti csoport állatainak az alaptáphoz Cytoplex krómot tartalmazó kiegészítést adtak, amellyel a takarmány 1 kg-jára vonatkoztatva 0,3 mg plusz krómot vittünk a tápba. Ezt a  takarmánykeveréket a kísérleti csoport állatai a választási kortól a hizlalás befejezéséig fogyasztották.
A kísérletben az adalékanyagnak a kísérleti állatok tömeggyarapodására és takarmányértékesítésére gyakorolt hatását vizsgálták, továbbá meghatározták a vágott sertések testfelének  színhúsarányát és  a hátszalonna vastagságát.
A  sertések átlagos záró testtömege a Cytoplex krómot tartalmazó takarmánnyal etetett csoportban 3,36%-kal (125,9 0,82 kg) nagyobb volt, mint a kontrollcsoportban (121,8 1,32 kg). A különbség statisztikailag szignifikáns (P 0,05).
A fajlagos takarmányfelhasználás pedig, a krómkoplexet is tartalmazó táppal etetett csoportban 8.6%-kal (3,19 kg/kg) kisebb volt a kontrollcsoporténál (3,49 kg/kg). A jelentõs számú állattal elvégzett nagyüzemi kísérlet eredményei a Cytokplex króm adagolásának pozitív hatását igazolták.

Hetyey Cs., Dobos-Kovács M., SziLágyi A.:
KARBOXIMETILCELLULÓZ (CMC) ALAPÚ, NÁTRIUM-GLIKOLSAVAT TARTALMAZÓ TAPÉTARAGASZTÓ OKOZTA HEVENY MÉRGEZÉS KUTYÁKBAN. ESETISMERTETÉS

A szerzõk három klinikai eset alapján mutatnak be, egy korábban az irodalomban nem említett toxikózist. Nagy mennyiségû (többszáz gramm) karboximetilcellulóz (CMC) hatóanyag-tartalmú tapétaragasztó felvételét követõen, a klinikai tünetek halálos kimenetelû, heveny veseelégtelenség formájában nyilvánultak meg. A szerzõk az irodalmi adatok, valamint az esetek klinikai lefolyása és a kórbonctani elváltozások jellege alapján, az anyag komponensei közül, a jelentõs mennyiségben jelen lévõ nátrium-glikolsavat tartják a mérgezés elsõdleges okának.

Baromfi
Palya V.: A gumborói betegség és az ellene való védekezéssel kapcsolatos új ismeretek / 703
Bistyák A., Tanyi J., Turcsányi I., Jné Kaszanyitzky É., Hortobágyi E., Bodrogközy Z.: A Yersinia pseudotuberculosis oktani szerepe a barbari kacsa tömeges kötõhártya-gyulladásában / 710
Ivanics É., Rudas P., Sályi G., Glávits R.: Pajzsmirigy-megbetegedés (struma parenchimatosa) tömeges elõfordulása ludakban / 716

Kutya
Bíró F., Vörös K., Papp L., Felkai F.: Újabb tapasztalatok a kutyák parvovirus okozta bélgyulladásának gyógykezelésében / 725

Szarvasmarha
Pálfi V.: Coronavirus okozta, ún. téli hasmenés eõfordulása szarvasmarha-állományainkban / 733

Teve
Bokori J., Gráf Z.: A teve emésztése és emésztõszervi betegségei. 2. A gyomor és a belek / 740
I. Gunsser, T. Hänincken, J. Maierl: A dél-amerikai tevefélék mételykórja / 751

Élelmiszer-higiénia
Kovács J.: Állatorvosi tevékenység és a növényi eredetû élelmiszerek higiéniája / 754

Szakmapolitika
G. Ziffus: A társas praxis az egyéni praxisnál sikeresebb alternatíva / 758

Könyvismertetés
R. A. S. Whihte (szerk.): Az állatorvosi onkológia kézikönyve (Kováts J.) / 722

In memoriam
Dr. Hegedûs Mihály (1943–1999) / 760

Rendezvények
A Magyar Állatorvosok Világszervezetének (MÁVSZ) ülése (Beregszász, 1999. május 7–9.) (Rudas P.) / 761
Derzsy-napok, Derzsy-díj (Kecskemét, 1999. június 3–4.) / 761
Zoonosis konferencia (Budapest, 1999. szeptember 10.) / 761

Palya V.:
A GUMBOROI BETEGSÉG ÉS AZ ELLENE VALÓ VÉDEKEZÉSSEL KAPCSOLATOS ÚJ ISMERETEK

A fertõzõ bursitis (Infectious Bursal Disease, IBD) a csirkék fiatalkori, igen ragályos immunszuppresszív betegsége, amelyet egy a Birnaviridae családba tartozó vírus okoz. A betegség széles körben elterjedt, és mind a mai napig a baromfiiparnak jelentõs gazdasági kárt okoz.. A kórokozó vírus különös affinitással bír a B-lymphocyták éretlen alakjaihoz, amelyeket elpusztítva gyorsan kialakuló bursaatrophiát okoz. Az IBD-vírusfertõzést az jellemzi, hogy a betegség heveny szakát immunszuppresszív állapot kialakulása követheti, melynek eredményeként az állatok ellenálló képessége különféle fertõzésekkel szemben legyengül, és a vakcinákra adott immunválasz mértéke is elmarad a megkívánttól. Fogékony állományok klasszikus 1-es szerotípusú törzsekkel történt fertõzõdését követõen az elhullások mértéke általában alacsony, nem haladja meg az 5%-ot. Ugyanakkor az 1988-ban megjelent, szintén 1-es szerotípusú, nagyvirulenciájú törzsek súlyos veszteségeket okozhatnak mind húscsibe-, mind tojóhibrid-állományokban.
Az IBD elleni védekezés a szülõállományok, majd az anyai ellenanyagok kiürülését követõen, az utódok immunizálásán alapul. A vakcinázási programok azonos elveket követnek, és fõ céljuk az, hogy a naposcsibéket minél egységesebb és hosszabb ideig tartó passzív védelemmel lássuk el, majd az anyai ellenanyagok kiürülését követõen, vakcinázással aktív immunitást váltsunk ki. Az utódok magas szintû védelmét úgy érjük el, hogy a szülõpárállományok esetében „booster”-vakcinázást végzünk inaktivált vakcinákkal. A vakcinázások eredményességét és az utódokban a szík eredetû ellenanyagok szintjét szükséges szerológiailag elenõrizni, hogy a leghetékonyabb vakcinázási programot alakíthassuk ki.
A betegség növekvõ gazdasági jelentõsége, továbbá a vírus patogenitásában és antigénszerkezetében bekövetkezett változások miatt az utóbbi években az IBD-vel kapcsolatos kutatások jelentõs lendületet vettek. A jelen cikk ezeknek az új ismereteknek a tükrében áttekintést ad a betegségrõl és az ellene való védekezésrõl.

Bistyák A., Tanyi J., Turcsányi I., J-né  Kaszanyitzky É., Hortobágyi E., Bodrogközy Z.:
A YERSINIA PSEUDOTUBERCULOSIS OKTANI SZEREPE  A BARBARI  KACSA TÖMEGES KÖTÕHÁRTYA-GYULLADÁSÁBAN

Fiatal barbari tenyészkacsa-állomány egyedeiben a tenyésztésbe vétel elõtt, ill. a beólazást követõen nagyszámban elõbb heveny, majd fokozatosan súlyosbodó idült, fibrines jellegû kötõhártya-gyulladást figyeltek meg.
Az elváltozások a szem és környékének megbetegedésén túlmenõen, a látászavar miatt, egyéb bántalmak és veszteségek kialakulásában is lényeges szerepet játszottak.  A takarmány- és ivóvízfelvétel akadályozottsága a tenyészállatok lesoványodásában, a tojástermelés csökkenésében és  másodlagos betegségek fellépésében nyilvánult meg.
Az elváltozott kötõhártyákról Gram-negatív, aerob-fakultatív anaerob kórokozókat izoláltak, melyek a meghatározás során Yersinia pseudotuberculosis baktériumoknak bizonyultak.
A ráfertõzési kísérlet során a kórokozótól mentes állatokat az általuk izolált baktérium 0,5 McF (1,5x108) sûrûségû szuszpenziójának 0,1 ml-ével a bal kötõhártyára (1-es csoport), a bal kötõhártyára és az orrjáratba (2-es csoport) juttatva fertõztek. Mindkét csoporthoz 2-2 nem kezelt egyedet mint kontakt kontrollt helyeztek el. 5 állatot a kísérleti csoportoktól izolált módon tartva, kezelés nélkül hagytak (kontrollcsoport). A fertõzést követõ 48-72 óra múlva  mindkét fertõzött csoportban a bal kötõhártya kipirult, az állatok hunyorogtak, könnyezést, a szem viszketését figyelték meg. Késõbb a szemrésben fibrin vált ki és a szemhéjak összeragadtak. A nem fertõzött szemekben az elváltozások néhány napos késéssel jelentkeztek, azok súlyossága elmaradt a fertõzött oldalétól. A kísérlet során elhullás nem volt.
A klinikai elváltozást mutató kötõhártyákról színtenyészetben, ill. néhány esetben streptococcusokkal keverten, a fertõzésnél felhasznált kórokozóval azonos morfológiai és biokémiai tulajdonságokkal rendelkezõ Yersinia pseudotuberculosis baktériumokat izoláltak.
A kontakt- és az izolált kontrollcsoportban elváltozásokat nem tapasztaltak.

Bíró F., Vörös K., Papp L., Felkai F.:
ÚJABB TAPASZTALATOK A KUTYÁK PARVOVIRUS OKOZTA BÉLGYULLADÁSÁNAK GYÓGYKEZELÉSÉBEN

A szerzõk áttekintik a kutyák parvovirus okozta bélgyulladásának gyógykezelésével kapcsolatos fontontosabb irodalmi ismereteket, kiegészítve saját tapasztalataikkal. Kitérnek a kutyák gastrointestinalis eredetû, hányással, hasmenéssel járó betegségeinek folyadékterápiájával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókra.
A heveny parvovirusos bélgyulladásban megbetegedett kutya csaknem mindig intenzív ellátást igényel. A betegség gyógykezelésének kulcskérdése a beteg folyadék-, elektrolit-, és sav-bázis háztartásának helyreállítása és fenntartása. A beteg nemritkán sokkos állapotba kerül a kialakuló hypovolaemia, septikaemia, ill. az endotoxinaemia következtében. Ilyenkor az azonnali, nagy dózisú (90 ml/ttkg/h) intravénás folyadékadagolás, továbbá az antibiotikum- és endotoxin elleni terápia életmentõ lehet.
A hányáscsillapítók közül a metoklopramid intravénás applikálása javasolt.
A betegek gyakran endoparazitákkal fertõzöttek. Ezért a paraziták elhajtása a gyógyítás fontos része.
A hiperimmun szérumok adásának kuratív hatása nincs, az egyéb vírusinfekcióktól viszont megvédi a beteget. Preventív céllal a beteg kutya alomtársait is célszerû szérummal kezelni.
A gyógyulás során az eredeti eleségre való visszaszoktatást diétás táplálékkal kell kezdeni, és általában 1–1,5 hét után lehet visszatérni az eredeti eleséggel való etetésre.

Pálfi V.:
CORONAVIRUS OKOZTA, ÚN. TÉLI HASMENÉS ELÕFORDULÁSA SZARVASMARHA-
ÁLLOMÁNYAINKBAN

A szerzõ 1997-ben és 1998-ban, a tél végi és kora tavaszi idõszakban, az ország két térségében észlelt a 6 hónaposnál idõsebb szarvasmarhákon járványszerûen terjedõ, hasmenéssel járó megbetegedést. A kórkép a szakirodalomban a szarvasmarhák coronavirus okozta „téli hasmenés” (winter dysentery) néven leírt – de Magyarországon még nem diagnosztizált – megbetegedéssel tûnik azonosnak. A vizsgálatokat a két járvány során 4 nagy- és 7 kisüzemi szarvasmarha-állományban végezte. A betegség mind az állományok között, mind pedig az adott állományon belül gyorsan terjedt. Nagyüzemi állományokban 3–4 nap alatt tömegessé vált, és a különbözõ épületekben tartott állatokra 1–2 hét alatt átterjedt. Ilyen telepeken az állatok mintegy 80%-a, kis telepeken pedig valamennyi állat megbetegedett. Az állatok lázasak, étvágytalanok voltak és kezdetben vízszerû volt a hasmenésük, amely az esetek nagyobb részében 2–3 nap után vércsíkossá, véressé vált. Tejelõ tehenek esetében jellemzõ volt a tejcsökkenés, amelynek mértéke egyedenként 50–100% volt, állományszinten elérte az 50%-ot. A súlyos tünetek 5–6 napig mutatkoztak, ezt követõen a hasmenés fokozatosan megszûnt. A telepek a betegséget megelõzõ tejtermelést az állomány nagyságától függõen 2–4 hét alatt érték el. Egy 400-as tehenészetben a napi tejkiesés 110–750 liter, a teljes veszteség pedig 800 000 Ft volt. Egy 400-as telepen a napi ivarzó tehenek átlagos száma 6,3-ról a járvány ideje alatt 2,9-re csökkent.
A vizsgált 4 nagy és 7 kisüzemi állományból laboratóriumi vizsgálatra bélsár- és vérminták kerültek. A betegség heveny szakaszában lévõ 5 állományból 43 bélsár- és 48 vérsavópárminta vizsgálatát végezték el. A 43 bélsárminta közül direkt ELISA-eljárással 22 esetben mutattak ki BCV-antigént. Különbözõ számban mind az 5 állomány esetében találtak pozitív egyedeket. A 48 vérsavópár közül a HAG-próbában 39 esetben mutatták ki specifikus ellenanyagok megjelenését vagy titeremelkedést a BCV-vel szemben. A 22 vírusürítõ állat elsõ vérmintája 18 esetben negatív volt. A 7 állományból vizsgált 40, ún. rekonvaleszcens vérminta közül 37-ben mutattak ki 1:32–512 HAG-titereket.
A járványtani adatok, a klinikai tünetek és a laboratóriumi vizsgálatok eredményei a BCV okozta, ún. „téli hasmenés” elõfordulását igazolják szarvasmarha-állományainkban.

Kovács J.:
ÁLLATORVOSI TEVÉKENYSÉG ÉS A NÖVÉNYI EREDETÛ ÉLELMISZEREK HIGIÉNIÁJA

A szerzõ bemutatja a növényi eredetû élelmiszerek higiéniai kérdéseinek szakmai és jogfejlõdését, azt a folyamatot, ami kiváltotta az állatorvos szaktudása iránti igényt az élelmiszeriparban és a szakigazgatásban. A növényi eredetû élelmiszerek higiéniája szervesen beépült az állat-egészségügyi feladatok sorába.
Az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenõrzõ állomások, a hatósági állatorvosok feladatköre folyamatosan bõvült az engedélyezési és ellenõrzési eljárásokban. Mindezek az állatorvostól erre a területre adaptálható ismeretanyag birtoklását tételezték fel.